Lelki írások színesen
Gyorslinkek
 

I. évf. 1. szám

Baptista Magazin - Lelki írások - Felnőttek és fiatalok lapja 

2004. október 23. I. évf. 1. szám


Hálaadás

Az evangéliumi hívő ember gondolatainak egyik jellemző sajátossága az Isten iránti hála és köszönet. Szinte kevés és méltatlanul ritka alkalomnak tartja, hogy évente csak egy hálaadó ünnepély van, amelyen az oltárra teheti javait.
Nehéz lenne pontosan meghatározni, hogy mióta tartunk hazánkban hálaadó ünnepélyeket, de könnyen megláthatja bárki az őszi hónapokban rendezett szép napok növekvő népszerűségét. A vidéki gyülekezetekből elvándorló fiatalabb nemzedék tagjai hazatérnek. Azonos körzethez tartozó gyülekezetek megállapított sorrend szerint rendszeresítik az ünnepi istentiszteleteket, mert kölcsönösen végigjárják valamennyit; ezért jó tudni, mikor melyik gyülekezetre kerül sor. Hatalmas szeretetvendégséget rendeznek, távoli prédikátort hívnak, és előfordul, hogy a hálaadási gyűjtés fölözi az „otthoni gyülekezet” egész évi bevételét. A városban élő családtagok leróják az adósságot, amit azért éreznek, mert nem vehetnek részt az őket egykor nevelgető testvéri közösség gondjainak és terheinek viseléséből. 
A szívbeli hála virágaival együtt nő föl az elégedettség, és kipusztulnak a zúgolódás, követelőzés, elégedetlenség gyomjai. A hálaadó hívő ember a legcsekélyebb eredményt is az Úrnak tulajdonítja. Boldog, ha meglátja az áldást, és miért ne látna több okot a köszönetre, mint a zúgolódásra! 
Egy szemernyi hála édesebb, mint a csalódás keserűsége. Nem szeretünk keseregni és másokat keseríteni! A boldogsághoz vezető úton nem a köveket és a göröngyöket rugdossuk, dobáljuk, hanem simítjuk az egyenlőtlenségeket.
A hálaadás bizakodóvá tesz, óv a pesszimizmustól és a depressziótól. Hiszen Isten, aki annyi jót ad nekünk, miért feledkezne meg rólunk? Ahogy eddig nem hagyott el, úgy tesz a jövőben is, és mellettünk marad.
A hálaadást nemcsak az emberek gyakorolják a földön, az üdvözült lelkek körében szintén megtörténik. Ezt tanítja nekünk a Jelenések látnoka (4,9; 7,12; 11,17). Gyönyörű mennyei hálaadó verseket és énekeket idéznek az üdvözültek, dicsőítve Jézus Krisztust, Isten Bárányát. Jó lesz tehát „szoktatni magunkat” a hálaadásra, nehogy keresgélnünk kelljen a szavakat, mert életünkben jeremiádokat mondtunk, panaszkodtunk és zúgolódtunk.
 Jön az őszi idény. Érik a gyümölcs, és vele gyarapodik tapasztalatunk Isten gondoskodó jóságáról. Hangolódjunk föl vidám hálaadásra, és fejezzük ki mindnyájan: „Boldog vagyok, mert az Úr jót tett velem!”
Szebeni Olivér


A hálás ősz

Nincs olyan festő, mint az Úr, aki az őszi tájra és a begyűjtött terményeinkre önti festékeinek ezer árnyalatát. Ha kiülsz a kertedbe vagy a határba, mintha óráról órára átfestené a végtelen képet. Mennyi gazdagság, és a miénk!
Őszre megérnek a gyümölcsök. Az emberiség fájának is gyümölcsöznie kell ilyenkor. Te is gyümölcs lehetsz rajta: jóízű, zamatos, éltető termés. Aki hálás azért, amivé Isten tette, miközben másokat táplál öntudatlanul is.
Nézd el a fákat, a bokrokat, a ligetet, a rétet! Nem sajnálták az ágaikat növeszteni, leveleket hajtani, gyümölcsöket adni, hogy aztán most köröttünk álljanak lombhullottan, de boldogan, mint kik minden kapott gazdagságukat másokra pazarolhatták. Mert a hála gazdag, de nem magának, a hála boldog, de nem titokban. A hálának nincs semmije sem önmagában, és mégis örül.
Nehéz adni – állapíthatta meg a gazdag ifjú magában. Mégis sokkal „jobb adni, mint kapni” – mondta ki Jézus Krisztus az igazat. Csak ő alakíthat át téged is, hogy ezt megéld.
Adja Krisztusunk az ő kegyelméből, hogy ez a lap, a Baptista Magazin is őhozzá vezessen!
Háló Gyula
szerkesztő


A hitélet és a keresztény életstílus örök alapjai és szabályai 

Reformáció emlékünnepe táján felpezsdül az érdeklődés az „igazi”-nak gondolt keresztyén életstílus iránt. De van egyáltalán értelme erről beszélni? Hiszen kereszténynek mondott országban élünk, keresztény Európában vagyunk. Miben más egy hívő keresztény ember élete, mint mondjuk egy munkatársáé, aki nem gyakorol semmilyen vallásos életet? Éljük életünket, neveljük gyermekeinket, bevásárolunk, tankolunk, reklamálunk, ha becsaptak a boltban stb. Nevezhetjük keresztényinek, ha e dolgokat egy hívő teszi? Ugyanúgy eleshetek, mint egy ateista, és eltörhet a lábam. Ráfoghatom-e, hogy az enyém egy keresztény lábtörés? Vagy ha a gyülekezet tagjaival kirándulunk, hegyet mászunk, az keresztény kirándulás vagy hegymászás?
Hol lehet észrevenni a különbséget? Ott, hogy a kereszténynek van Istene, így, nagy kezdőbetűvel. Mert mindenkinek van istene! Szükséges a pontosítás, mert sokszor azt mondjuk, hogy milyen istentelen a világ, de éppen azt látjuk, hogy millió isten van (Pál apostol tapasztalta, hogy van, akinek a hasa – Fil 3,19), csak az egy és igaz Isten nem jelenik meg, akit sokszor úgy kell bemutatnunk, mint ismeretlen Istent (ApCsel 17,22–23).
A keresztény életstílus ott indul, hogy elfogadjuk saját életünkre nézve Isten tekintélyét, uralmát, amikor azt mondja: „Én, az Úr, vagyok a te Istened...” (Móz 20,1–17). Isten létét, uralmát nem csak elfogadjuk, hanem szeretjük is mindennél jobban őt. Az az ember pedig, aki szereti Istent, azzal bizonyítja ezt, hogy megtartja parancsolatait (1Jn 5,3).
Mit kíván Isten az embertől?
„Most pedig, Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féljed, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből! Tartsd meg az Úr parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra!” (5Móz 10,12–13)
Mit értékeljen a keresztény ember?
Legyen szoros közösségben Istennel! Szánj időt a napodból őrá! Csendesedj el előtte, és dicsőítsd őt, fejezd ki, hogy mennyire szereted! Mondd el neki, mennyire jó, hogy ő mint mennyei Atya veszi körül életed!
Minden közösségnek fontosnak kell tartania a Szentírás olvasását, és buzdítania kell híveit a mindennapi bibliaolvasásra!
Gyakorolja a közösségbe járást! Szükséges a szellemi fejlődéshez a közösség. A másik imája, bizonyságtétele, látása erőt ad. Egyedül nem tudunk megfelelően fejlődni. Kellenek testvérek, akik szintén Krisztus drága vére árán megváltott gyermekei Istennek.
Szeretnünk kell egymást, testvérek! Nem hangoztathatjuk, hogy én szeretem Istent, de a testvéremet ezért meg azért nem szeretem. János apostol írja: „Ha valaki azt mondja: ’Szeretem Istent’, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” (1Jn 4,20)
Szükséges az ajándékok szerinti szolgálat. Ki milyen ajándékot kapott, azzal szolgáljon! Meglopjuk, megcsonkítjuk Krisztus testét, amikor nem szolgálunk. Ma is, régen is a világ vagy a kor szelleme azt diktálta, hogy légy „főnök”. Te légy az, aki irányítasz, uralkodsz, aki megmondod! Krisztus azt mondja: Légy szolga! Építsd a közösséget, fáradozz a város jólétén, ahol élsz! Ez azt is jelenti, hogy időnként elő kell venni a törülközőt és a lavórt, és meg kell mosni egy-két embertársad nem túl illatos, bütykös lábát. Miért? Mert ezt tanultuk Urunktól, és ha ez neki nem volt megalázó, nekünk se legyen az!
Adjon Istennek vissza abból, amit tőle kapott! Képességeidből, idődből, pénzedből, szépségedből, mindenből.
Hangsúlyoznia kell mindazt, amit Isten hangsúlyoz. A házasságok védelmét, a családi élet fontosságát, a gyermeknevelés másnak át nem adható „munkáját” és gyönyörűségét. Tehetjük ezeket úgy, hogy időt, pénzt, alkalmat szánunk ezekre, ha kell, még a vasárnapi istentiszteleti alkalmak átszervezésével is.
Szükséges a munka becsületét visszaállítani. Isten nem robotnak szánta, hanem alkotásnak. A munkánk is bizonyságtétel! Van-e öröme egy kőművesnek, ha elkészül egy ház, és beköltözik egy család, boldogan élvezi a ház komfortját? Van-e öröme egy programozónak, ha sikeresen megoldott egy feladatot? Boldog-e egy lelkipásztor, ha Isten tudta őt eszköznek, szócsőnek használni? Hitem szerint egy hívő ember hálás lehet Istennek, és örülhet munkája sikerének. Hasonló módon örülhet egy hívő, ha jelenléte miatt jobban mennek a dolgok a hivatalban, a képviselőtestületben, a tanári karban.
Szükséges pihenni. Nagyon fontosnak tartom, és hitünkről is bizonyságot tesz, hogy miként állunk a pihenéshez, kikapcsolódáshoz. Mondjuk, hogy ha az Úr nem építi a házat..., ha az Úr nem őrzi a várost..., vagy hogy akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget (Zsolt 127,2), de le tudjuk-e tenni a munkát? Merünk-e pihenni? Rá merjük-e bízni magunkat Isten gondviselésére? Vagy magunk akarunk magunkról, gyerekeinkről gondot viselni?
Őrizze a rábízott természetet! Végül hadd szóljak egy réges-régen elfelejtett kötelességünkről: a ránk bízott természet feletti uralkodásról! Védjük a természetet, értékeljük, szépnek tudjuk tartani?
Isten belehelyezte életünket egy jól előkészített fizikai-szellemi környezetbe. Minden területen megromlott. Szellemi területen megrontotta a sátán. Fizikai területen pedig az ember telhetetlensége.
Isten tud segíteni! Tud reformálni, megújítani. Meg akar és meg is tud váltani, és akar segíteni nekünk, embereknek, hogy keresztyén életstílusunk az igazi, örök alapokra épülve megjelenjen a világban. És ezt – de csak ezt – sóvárogva várja a világ. Meddig várjon rád?
Marton Zsolt


Conrad Grebel
„az anabaptisták korifeusa”

Dr. Gerzsenyi László a Baptista Teológiai Akadémia Egyháztörténelmi tanszékének vezető professzora,
a Cincinnati Bible College and Seminary bécsi tagozatán professzor és területi igazgató, valamint az IBLA (International Baptist Lay Academy) alapító igazgatója. Munkássága elismeréseként a Magyarországi Baptista Egyház 2004-ben Spurgeon-díjjal tüntette ki.

Conrad Grebelre (1502?–1526) a címben olvasható kifejezést gúnynévként alkalmazta Ulrich Zwingli. Grebel és hívő társai nem szerették az anabaptista elnevezést, mert nem tekintették keresztelésnek a csecsemőkorukban alkalmazott fejlehintést. A „korifeus” kifejezéssel azt hangoztatta Zwingli, hogy Grebel a gyűlölt anabaptisták vezére.
Conrad Grebel lelkes prédikátori szolgálata csak egy évet és nyolc hónapot ölelt föl. A bebörtönzések és betegségek megrövidítették életét, míg végül körülbelül 1526-ban, 24 éves korában a pestis végzett vele.
Grebel egy hatgyermekes családban élt Zürichben, ahol apja a városi tanács egyik tagja. Általános iskolai tanulmányait elvégezve 1514-ben a Bázeli Egyetem hallgatójaként jártasságra tesz szert a klasszikus irodalomban és művészetben. Három éven át a Bécsi Egyetem hallgatója, ahol gyakoriak a verekedések és szexuális bűnök. Grebel nemi visszaélései miatt betegséget kapott és sokat szenvedett.
Édesapja támogatásával továbbtanul a Párizsi Egyetemen, ahol folytatódik tobzódó élete. Belekeveredik egy verekedésbe, ami két francia életébe kerül. Apja azonnal hazaparancsolja, és megvonja tőle a támogatást. A párizsi időszak eredménye mégis az, hogy Grebel megtanulja a görög és talán a héber nyelvet is. Zürichbe visszatérve Zwingli vezetésével tanulmányozni kezdi a görög klasszikusokat.
A Zwingli körül kialakult bibliatanulmányozó csoport tagjai a Szentírás megismerésének szentelik magukat. Zwingli segítségével latinul, héberül vagy görögül, majd németül kutatják a Bibliát. Ekkoriban Grebel megnősül, de házasságát ellenzik szülei. Grebel adósságai miatt el akarja adni könyvtárát. Lassan kilábal nehéz helyzetéből, és erővel telik meg. Több társával együtt fokozatosan szembefordul Zwinglivel, mert Zwingli elutasítja a Bibliában együtt fölfedezett igazságokat.
Grebel megtérése után társával, Felix Manzcal együtt házról házra járt, bizonyságot tett, megkeresztelte az embereket, majd úrvacsorát osztott nekik. Grebelék magukat legszívesebben svájci testvéreknek nevezték. A keresztelések néha folyóvízben történtek. Ez akkor érte el a csúcspontot, amikor Grebel 1525. április 9-én nagy tömeget merített be a Sitter folyóban.
Nevezetes esemény történt 1925. január 21-én. Ezen a hideg téli estén egy tucatnyi férfi volt együtt „titokban” a zürichi Neustadt Strasse 10. számú házban, Felix Manzék otthonában, hogy tanulmányozzák Isten igéjét. A The Large Chronicle of the Hutterian Brethren így örökíti meg az este kiemelkedő eseményét:
„Úgy történt, hogy mindaddig együtt voltak, amíg szorongás szakadt rájuk, igen, annyira megterhelődtek szívükben. Erre kezdtek térdet hajtani a magasságos mennyei Isten előtt, és segítségül hívták őt mint a szívek oktatóját, és azért imádkoztak, hogy adja nekik isteni akaratát, és mutassa meg nekik irgalmát... Az imádság után a Jacob házából való George felállt, és kérte Conrad Grebelt Isten irgalmára, hogy keresztelje meg igazi keresztyén keresztséggel hit és megismerés alapján. Amikor letérdelt ezzel a kérelemmel és vággyal, Conrad megkeresztelte őt, mivel akkor nem volt ott kirendelt lelkipásztor, hogy egy ilyen feladatot elvégezzen. Miután megkeresztelkedett Grebel keze által, Blaurock azzal folytatta, hogy megkeresztelt minden más jelenlevőt. Az újonnan megkereszteltek aztán megfogadták mint Krisztus igazi tanítványai, hogy a világtól elkülönült életet élnek, tanítják az evangéliumot, és megtartják a hitet.”
Zwingli és Grebel kapcsolata rohamosan megromlott. Zwingli többször is hitvitára hívta ki az úgynevezett anabaptistákat, és a városi tanács döntésére bízták a vita kimenetelét. A hitviták során a mise, a képek alkalmazása, a purgatórium és a keresztség kérdésében ütköztek a vélemények. A városi tanács a „Biblia” ellen döntve Zwingli álláspontját tartotta követendőnek, és ezzel véglegesen bekövetkezett a szakadás Zwingli és a svájci testvérek képviselői között. Zwinglinek sokkal tartoztak, de a Bibliát jobban tisztelték, mint lelki vezetőjüket.
Grebel társával, Felix Manzcal együtt hirdette Isten igéjét, és megkeresztelte a hithez jutott embereket. Zwingli a városi tanács támogatásával lépéseket tett, hogy elfojtsa az ígéretes mozgalmat. Grebel rejtőzködni kényszerült, de 1525 októberében letartóztatták és bebörtönözték a grüningeni várkastélyban. Ugyanoda zárták Felix Manzot és sok más anabaptistát. „A hosszú téli hónapok alatt a zürichi torony zengett a rettenthetetlen foglyok énekeitől és imádságaitól” – írja William R. Estep, az Anabaptist Story c. könyv szerzője. Grebel a börtönben kéziratot készített a keresztségről. Valaki segített a foglyoknak a szökésben. Ezután Grebel tovább munkálkodott Felix Manzcal együtt. Majd egyedül indult Maienfield felé, ahol pestisben meghalt, valószínűleg 1526 nyarán. Grebel rövid pályafutása nagy lendületet adott a hitvalló svájci testvérek munkálkodásának, és életének befolyása tovább segítette a Biblia ügyét, Isten országának terjesztését.
Dr. Gerzsenyi László


Szolgáló vezetés

Reimel (Révész) Attila 1963-ban született, 1983-ban merítkezett be. Németországban él feleségével és három gyermekével, akik 18, 16, 14 évesek. A Siemens autóbeszállító cégnél dolgozik projektmenedzserként.
A vezetőket képző ACF akadémia hallgatója.


Szerinted mi a bibliai alapja a szolgáló vezetésnek?

Az embereken nem uralkodhatunk. Tisztelnünk kell az embereket, és úgy kell vezetni őket, mint Isten teremtményeit.

Mit kell értenünk szolgáló, és mit hatalmi vezetésen? Ez utóbbit kivédheti-e a gyülekezet? Ha igen, hogyan?

Nekünk, hívő embereknek kötelező vezetni, nem adhatjuk át a világi életben sem a nem hívőknek ezt a feladatot, mert mi állunk Isten vezetése alatt. A gyülekezeti életben is fontos, hogy egy döntés miatt, amit talán nem elég „finoman” hozott meg valaki, ne kiáltsuk ki rögtön hatalmi embernek. De meg kell vizsgálnunk, hogy a döntések sorozatának mi a kiindulópontja: hogy az illető hatalmát tartsa fönt, mert kisebbségi érzése miatt igazolnia kell, hogy ki a társadalomban és a gyülekezetben; vagy pedig valaki a képességeit meghaladó szolgálatba lett beállítva, ahol túlságosan sokat várunk el tőle. Tehát azoké a felelősség, akik behelyeznek valakit a szolgálatba, és így hatalmi emberré válik. Ilyen esetben nagyon fontos, hogy legyen egy olyan tanácsadó, esetleg a gyülekezeten kívüli testület, aki erre szelíden, de úgy rávezeti a résztvevőket, hogy az illető végül nem az emberi mivoltát veszti el – „Mert én egy hatalmi ember vagyok...” –, hanem visszahozzuk a helyes útra, mint egy megtérő bűnöst. Mert a hatalommal való visszaélés ugyanolyan bűn, mint egy szexuális bűn, egy adócsalás vagy egy rablás. Ugyanis a hatalmi ember megkínozza mások lelkét, és személyiségüket eldeformálja.

Robert Greanleef volt az, aki a gazdasági élet területén bevezette a „szolgáló vezetés” fogalmát. Hogyan jutott arra a felismerésre, hogy ezen a ponton áttranszformálja az eddigi gondolkodást a vezetésről?

Észrevette, hogy minél nagyobb a komplexitás az iparban, annál szükségesebb, hogy kihasználjuk a dolgozó emberek képességeit pozitívan. Ha valaki csak utasításra cselekszik, akkor kizárólag azt teszi, amit pontosan meghatározunk. Tehát nem fog önerőből hozzátenni semmit. Viszont ha motiváljuk az embereket, ha éreztetjük, hogy amit ők tesznek, az jó és hasznos, akkor behozzák azt a pluszt, ami a gazdaságban szükséges ahhoz, hogy gazdasági versenyben egy vállalat túléljen, és ez a plusz megadja az embereknek a munka örömét, és azt, hogy  értelmes munkát végeznek, ahol jó környezetben dolgoznak. Nem a pénz az első motiváló eszköz, hanem a munkahelyi légkör, és hogy milyen értéke van egy dolgozónak a munkahelyen.

A mai gazdasági vezetők sokszor küszködnek azzal, hogy az élet egészét tekintve értékbizonytalanok vagy értékhiányosak. Hogy hozhatják a profit ill. az értékek és az emberek szolgálatának célját összhangba egy vállalkozáson belül?

Minden vállalat elsődleges célja, hogy pénzt keressen. Különben nem lesznek munkahelyek. Ha egy hívő vállalkozó hosszú távon gondolkodik, és nem a rövid távú pénzszerzés, tehát egy mammoni lelkület hatása alá kerül, akkor nagyon jól tudja, hogy hosszú távon legfontosabb a munkaerőbe invesztálni. Az embereket megtartani úgy, hogy pozitív munkaközösség alakuljon ki, így a vállalat hosszú távon nagyon eredményes lesz.

Elérhető cél az embereket hosszú távon az adott munkahelyen tartani?

Meg vagyok róla győződve, hogy lehetséges. Valószínű, hogy sokan nem értenek egyet, mindenki azt mondja, hogy rohanó világban élünk, mindenki a pénz után szalad. Ha azonban megadjuk az embernek a munkahelyen azt az értéket, amit Isten az emberekbe helyezett mint teremtményeibe, ha egy keresztyén vezetőtől megkapják a szeretetet, ha el is mennek, mert máshol jobb ajánlatot kapnak – el tudom képzelni, hogy vissza fognak térni. Ugyanis egy bizonyos anyagi határ fölött az emberek nem fognak azért változtatni, hogy néhány százalékkal többet keressenek. Az emberek keresik a tartós értékeket, és ha megtalálták, ott fognak maradni. (bm)


Páratlan

Beszélgetés dr. Mészáros Kálmánnal, a Magyarországi Baptista
Egyház elnökével a mai magyar egyházról, gyülekezetekről, a hívőkről,
a szolgálatról, az egyéniségekről, a személyes evangélizálás útjairól

A lelkek piacán óriási hangzavar uralkodik. Hogy ítéli meg, van-e súlya az egyház szavának, tud-e erős és biztos hang lenni korunk szellemi hangzavarában?
Napjainkban égető szükség van arra, hogy a keresztyén egyház betöltse Istentől kapott küldetését, és rendületlenül képviselje a bibliai alapelveket. Ugyanis társadalmi méreteket öltött a morális értékválság, az erkölcsi hanyatlás, evidensnek tűnő kérdésekben tapasztalható tömeges elbizonytalanodás. Megfelelő alap hiányában az emberek mindennapjait sokkal inkább befolyásolja a média aktuális üzenete, mint Isten igéjének hamisítatlan igazsága. Manapság ismételten nem „divat” templomba járni, az emberek kiábrándultak a sokszor képmutatásnak tűnő vallásosságból. Az egyház csak akkor tud megbízható kürtzengést adni és határozott hang lenni a jelen társadalmában, ha hívei mikrokörnyezetükben megbízható keresztyénként tudnak élni, példát és segítséget adva sok kereső és megtévesztett embertársuknak. Hitvalló keresztyénekként nagy a felelősségünk abban, hogy véleményalkotásunkkal meghatározó súllyal vegyünk részt a társadalom közgondolkodásának pozitív átformálásában.
Ön szerint van-e értéke a különálló felekezeteknek? Ha igen, mik legfőbb adottságai és sajátosságai a magyarországi baptistáknak és gyülekezeteiknek?
A föld lakosságának csupán egyharmada keresztény, ezért világviszonylatban kisebbségben vagyunk. Ha a világmissziót komolyan akarjuk venni, akkor a keresztyéneknek sürgősen össze kell fogniuk. Eközben nem adhatjuk föl sajátos bibliai meggyőződésünket, hanem azt megőrizve, mások történelmi tradícióit is tiszteletben tartva, a közös pontokat keresve kell végeznünk Istentől kapott lélekmentő feladatunkat. Nekünk, baptistáknak meggyőződésem szerint páratlan lehetőségünk van missziós küldetésünk teljesítésében olyan tekintetben, hogy az ún. történelmi és evangéliumi egyházak határán állva mindkét vonulat keresztyén értékeiből merítsünk, és helyzetünkből fakadóan összekötő kapocs legyünk. Látnunk kell, hogy a különbözőségek egyben értékek is: a hitüket más-más módon megélő felekezetek különböző típusú, kultúrájú, társadalmi hátterű embereket érnek el, így mindenki megtalálhatja a személyiségének, beállítódásának inkább megfelelő kegyességi gyakorlatot és istentiszteleti formát. A baptista gyülekezetek Magyarországon azt a kiegyensúlyozott felekezeti irányzatot képviselik, ami kimozdul a tradicionális, konzervatív tétlenségből, de elkerüli a rajongó, csupán az érzelmekre hatni akaró túlkapásokat. A gyülekezetekben a közvetlen, személyes, szeretetteljes kapcsolatok kiépítése és ápolása az egyik legnagyobb megtartó erő. Ezen a téren van mit tennünk a jövőben...

A Biblia a baptisták számára is az egyetlen vezérfonal. Ön szerint ma mely igazságaira kell különösen is figyelni?
Befejezésül most én a legfontosabb, mindenekfölött való igazságra mutatnék rá. Jézus örökérvényű szavait szeretném idézni, aki tanítványai lelkére helyezte a következő  testamentumot: „Új parancsolatot adok néktek, hogy szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,34–35) (bm)


Fiatalokról:

Kérdésünkre válaszol:
Durkó István,
az Ifjúsági Bizottság vezetője

Mi az a gyülekezeti közeg, ami kedvez a fiatalok fejlődésének, kibontakozásának? Hosszú távon az adott gyülekezetnek hogyan lehetnek megbízható, nagy teherbírású, szolgáló tagjai?

Talán most sokan úgy gondolják, hogy azt mondom: egy modern típusú gyülekezet vonzó a fiatalok számára. Nem ez a legfontosabb. Ha egy tradicionális felépítésű gyülekezetben szeretet van, ha a fiatalban megbíznak, adnak neki munkát, és számon tudják kérni, egy jó szolgáló közösségben tud dolgozni, akkor a helyén érzi magát, nem akar mással foglalkozni, nem akar elmenni. A gyülekezeti struktúra lehet sokféle, jó lelkületre van szükség, példaértékű vezetőkre, akik a fiatalok előtt járhatnak. Meg tudják mutatni: Te is ezt tedd, és gyere utánunk! (bm)


Nem kopott a 10 éves FÉK

Mi a FÉK (Fiatalok az Élet Küszöbén)-program lényege?
Ez egy kapcsolat- és jellemépítő, AIDS- és drogprevenciós program, amiben gyakorlati segítséget próbálunk nyújtani a fiataloknak az őket érintő hétköznapi problémákban (pl. miért érdemes várni a szexualitással, hogyan lehet barátságokat kialakítani, mi a jellem szerepe, hogyan mondjanak nemet a kortársnyomásnak). Egy lehetőség a hívőknek, hogy Jézus Krisztus üzenetét, az evangéliumot, egy olyan értékrendet és biblikus tanítást közvetítsünk, ami elfogadható a számukra. De egy ablak is a világnak a gyülekezeteken, a Krisztus testén. Benéznek az emberek, és azt mondják: Tényleg? Ezt mondja a Biblia? Ez a kereszténység?

Mely szervezet irányítja a munkát? Kik és hogyan csatlakozhatnak hozzá?
A Timóteus Társaság vezeti, és szimpóziumokon képezzük ki a jelentkezőket. Közel 7000 pedagógus, védőnő, ifjúságvédelmi szakember vett eddig részt ezeken a rendezvényeken, és ezeknek a döntő többsége használja valamilyen rendszerességgel az anyagot, teljesen függetlenül attól, hogy milyen a világnézete.
Minden évben rendezünk egy országos szimpóziumot 500–800 résztvevővel. Amikor eljönnek, megértik, hogy nem egy szakmai konferenciáról van csupán szó, hanem a saját életükről. Őróluk kezdünk beszélni, az ő szükségletüket is célozzuk azon keresztül, hogy a diákok szükségletére mutatunk rá.

Mi a képzés filozófiája?
Az alapelv, hogy a cselekedetek a jellemünkön alapulnak, a jellemünk pedig az értékrenden. Az értékrendünk pedig azon alapszik, hogy miben hiszünk. Ha a cselekedetek változását akarjuk elérni a diákjaink életében, akkor végül valamiféle hitrendszert kell átadnunk nekik. Ez az a pont, ahol szabadon eldönthetik, hogy milyen hitrendszerre alapozva nevelnek. Elmondjuk azonban, hogy a FÉK-programot a bibliai hitre alapozzuk, és ezt nekik is felajánljuk. A szimpóziumokon az evangélium nekik is szól.

1994-ben indult a program, ma már az állami iskolákban is oktatják. Hogy sikerült ezt elérni?
Az indulástól kezdve ápoljuk azokkal a nem hívő szakemberekkel a kapcsolatokat, akik segítették az indulást. Felismerték, hogy olyan jelentős problémák vannak, amikre például egy óvszerkampány nem fog megoldást nyújtani. A program előnye, hogy szerkezete révén használható hívők és nem hívők kezében egyaránt. A szükséges szakmai lépcsők végén mára akkreditált programként (maximális pontszámmal) beleszámít a pedagógus-továbbképzésbe. Emellett külföldről és Magyarországról is hívő szakemberekből álló népes csoportot toboroztunk, akik segítettek fölépíteni a módszertant és részletes óravázlatokat kérdésekkel, történetekkel, játékokkal és szerepgyakorlatokkal.

A program Magyarországon indult. Ma hány országban működik?
Jelenleg 52 országban. Épp most adódott lehetőségünk, hogy 2005 februárjában Kínában is elkezdjük.

Az elején szerényen azt mondta, hogy a Timóteus Társaság indította a programot. De ha jól tudom, a megálmodója konkrétan ön volt.
Egyik barátom, Dave Robinson az, akivel közösen kezdtük el. Akkor ő vezette a Timóteus Társaságot. Egy pályázatot írtam a Nemzeti Egészségvédelmi Intézethez, és ennek a pályázatnak kapcsán merült fel az ötlet és a lehetőség. Így kezdtünk el dolgozni Dave-vel közösen. Nagyon sok órát, hetet, hónapot dolgoztunk, aztán csak kialakult mellénk egy csapat.
Kicsoda Grész Gábor?
Isten gyermeke... 13 éve a feleségemmel együtt főállásban a Timóteus Társaságnál szolgálunk. ’94-ben elindult a FÉK-program, s azóta gyakorlatilag ezt koordináljuk, vezetjük. Jelenleg főállásban négyen dolgozunk benne. Ez nem túl sok. Ennyi embert koordinálni – nemzetközi viszonylatban is – nagyon nagy kihívás, és a teljes anyagi forrást is nekünk kell előteremteni pályázatokból, adományokból.

Hogy látja, mi az ön hivatása, küldetése?
Arra hívott Isten, hogy minden embernek az egész világon lehetőséget adjunk arra, hogy legalább egyszer hallja az evangéliumot. Ez az én hivatásom is. Vágyam látni embereket Krisztushoz jönni, növekedni és visszamenni a világba küldetéssel. Merjünk nagyot álmodni! Ha Isten valamit a szívünkre tesz, akkor ő meg fogja valósítani. A lélekmentés minden gyülekezeten belüli és kívüli harcnál sokkal fontosabb. Nem a FÉK-program a küldetésem vagy az elhívásom. Ez egy eszköz, amit Isten adott. Meg vagyok győződve arról, hogy ha azt tesszük, amit Isten megparancsolt nekünk – márpedig megparancsolta, hogy hirdessük az evangéliumot –, akkor ő azt meg fogja áldani, akármennyire nehéz is időnként a teljesítés.
Mártonné Szászi Ildikó


A tudományt
a kíváncsiság mozgatja

Kroó Norbert fizikus  1990-től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1993-tól az Európai Tudományos Akadémia tagja lett. 1999 óta a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. Olyan díjak kitüntetett tulajdonosa, mint a Sub Auspiciis Aranygyűrű; Akadémiai Díj; Pázmány Péter-díj; Alexander von Humboldt-díj. 2004. augusztus 20-án vette át a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztjét. A következő beszélgetés részlet egy decemberben megjelenő portrékötetből.

Gondolom, gyermekként még nem akart tudós lenni.
Emlékszem, hogy első elemista koromban kaptam egy karórát, s az első dolgom az volt, hogy szétszedtem. Össze is raktam, de nem működött. Egyetlen dologgal nem boldogultam, a hajszálrugóval.

Az ember fejében él egy kép a tudósról, aki nagyon rendezett és túl racionális. R. Feynman írja A dolgok értelmében, hogy a tudós semmire nem menne képzelete nélkül.
Ez igaz. Szent-Györgyi Albert úgy fogalmazott, hogy „a tudós az az ember, aki miközben mászkál a világban, ugyanazt látja, mint bárki más; de miközben ugyanazt látja, olyan dolgok jutnak eszébe, mint előtte soha senkinek”.

Ezt a kíváncsiság tartja életben. Elég motiváció ez?
Részben igen. Engem az is motivál, hogy valami hasznosat tegyek. Most már idősebb fejjel, miután ennyi örömöm volt a szakmámban, szeretném, hogy másoknak is legyen. Úgy érzem, nekem most az a dolgom, hogy másoknak segítsek. Sok minden motiválhatja az embert.

Ma, amikor az országokat sokkal inkább szellemi tőkéjük, mint katonai erejük alapján rangsoroljuk, sokféle gazdasági érdek is állhat a tudományos kutatások mögött. Jó motiváló erő ez?
A tudományt nem érdekek motiválják, hanem a kíváncsiság. Amit már érdekek motiválnak, az ennek az alkalmazása. Azt hiszem, a tudóst vagy kutatót – inkább így mondanám, mert valaki úgy definiálta a tudóst, hogy „az a kutató, aki már meghalt” – elsősorban a kíváncsiság motiválja. Szeretné megérteni, amit lát. Persze motiválhatja az is, amit a társadalom egyre inkább elvár a tudománytól, hogy ha lát valamit, és azt megértette, akkor azt használja is! A tudomány fejlődésében is ezt lehet látni, például a fizikában. A múlt század első felében a fizika elsősorban arra törekedett, hogy megfigyeljen jelenségeket, azokból általános következtetéseket vonjon le, és új természeti törvényeket találjon. Később azután megismerve ezeket a természeti törvényeket próbáljuk őket arra használni, hogy új jelenségeket és új eszközöket kreáljunk velük. Itt természetesen azonnal belép a gyakorlat is. Ily módon az is egyre kevésbé áll, hogy a tudós elefántcsonttornyába vonul, és ott nagy gondolatainak él.

Volt valaha olyan pont, amikor a tudománytól jutott el a hithez, vagy éppen fordítva?
Nem. Meggyőződésem, hogy a kettő szétválasztható. Erre van egy példám. Az Egyesült Államokban háromszor készítettek olyan felmérést, ahol arról kérdeztek tudósokat, hogy hisznek-e vagy sem. Ennek az lett az eredménye, hogy gyakorlatilag a három felmérésben nem változott a kettő közti különbség. Pedig ez alatt az idő alatt a tudomány óriásit fejlődött, s a kutatók száma nagymértékben megnövekedett. Ebből a kísérletből arra a következtetésre jut az ember, hogy a kettő közt nincs korreláció. 
Sipos Márta


A tudás haszna

A tudás nem a lexikális ismeretek halmozása. Sokkal inkább gondolkodás, szemléletformálás. Aki ismeretek birtokában több alternatívában gondolkodik, annak szélesebb a világlátása, átlát tanításokat, filozófiákat.
Nem lehet megtéveszteni, mérlegel, s dönt, kibontakozik és egyedivé válik, azt adva magából, ami a lényege.

Újváriné Szabó Anikó


Őt kerestem mindenben

Katolikus családban nőttem fel, öt gyermek közül a legfiatalabbként. A Jászságban éltünk igen egyszerűen és szerényen, de arra neveltek bennünket, hogy egymást szeressük, segítsük, figyeljünk a körülöttünk levőkre, becsületesen, szorgalmasan dolgozzunk és tanuljunk. Édesanyám vallásos volt, vitt bennünket templomba, hittanra. Esténként imádkozni tanított, és mindig Jézus nevében indított útnak. Emlékszem, gyakran mondogatta: „Ember tervez, Isten végez!”
Mikor középiskolás lettem, elhatároztam, hogy nem úgy fogok élni, mint a szüleim. Először is én nem fogok tűrni a férjemnek, mint édesanyám. Elválok, ha nem egyezünk. Nem kell, csak két gyermek. (Négyet kaptam az Úrtól.) Mindent megadok nekik, s mindenre adok lehetőséget, tanulásra, sportra, zenélésre, öltözködésre, szórakozásra. Alig vártam, hogy kikerüljek a világba. Nem úgy történt, ahogyan én elképzeltem. Nem vettek föl főiskolára. Férjhez mentem, de amit vártam, a belső boldogság, nem lett meg. Majd ha lakás, majd ha gyermekem lesz... tervek, tervek. Ez mind meg is lett szépen sorban. Saját lakás berendezve, két gyermek, hétvégi telek, kirándulások, üdülés, autó, de a várva várt belső nyugalom, boldogság hiányzott. Sokan mondogatták, hogy milyen jó nekem. Én is feltettem a kérdést: Mi bajom van? Jó férjem, egészséges, szép két fiam van. Sportot, zenét tanulnak, aranyosak. Mi hiányzik?
Kertes házat vettünk, amikor harmadik gyermekünk féléves volt. Itt biztos boldog leszek! Elkezdtem tanulni három fiú mellett. Bejártam Budapestre dolgozni. Délelőtt: munka, délután: család, otthoni tennivalók, este: tanulás. Semmi sem ment úgy, ahogy szerettem volna. Mindenkit okoltam magam körül. Férjemet, gyermekeimet, főnökömet a munkahelyen, hogy nem segítenek. Én mindenkinek meg akartam felelni. Végül nem bírtam tovább. Már a házasságom is megromlott. Ekkor már 38 éves voltam. Tehetetlenségemben így kiáltottam: „Istenem, ha vagy, segíts!” Ez szívből jött, s ő meghallgatta. Segített. Szégyenkezve írom le, de ez volt az első igazi imám hozzá. Hamarosan meghívott egy ismerős néni egy házi igehirdetésre. Kicsit furcsa volt. Nehogy valami szekta legyen – gondoltam. Elmentem. Olyan nagy szeretettel fogadtak! Éneklés után az igehirdetés alapigéje a János 5,1–10 volt. „Akarsz-e meggyógyulni?” Mintha személyesen nekem szólt volna. Kételyek támadtak meg. Biztos ki vagyok borulva. A sok vizsga, a munka, a bejárás. Ki kell magam aludni...
Azóta a nap óta mindennap olvasom a Bibliát. Valóban nekem szól. Volt „emberem” is, sőt embereim, akik imádkoztak értem, segítettek. Nem csak emberem, hanem az Úr. Ő lett Megváltóm, Istenem, vezetőm, megtartóm a Szent Szellem által. Minden kételyem elmúlt. Elmúlt az a nagy üresség. Őt kerestem mindenben – a férjemben, a munkában, szerelemben, gyermekekben, tanulásban, kirándulásban... Csak nem tudtam. A Biblia ott áll előttem tükörként, benne látom, milyen elveszett, tehetetlen, semmi vagyok Isten nélkül. Hálás vagyok, hogy megtalált. A harcok nem szűntek meg, de már van segítőm, vezetőm, tanácsadóm. Az Igében mindig arra kapok választ, ami a kérdés bennem. Ez olyan csodálatos!
Isten megpróbálta a hitemet. Áldott állapotba kerültem 38 évesen. Mindenki felelőtlennek tartott, hogy a pici megtartása mellett döntöttem. Egyedül nekem volt belső meggyőződésem, hogy az Úr adta. Édesanyám, aki betegen, ápolásra szorulva három hónapig nálunk lakott, csak ő biztatott, hogy ha Isten ad bárányokat, legelőt is ad hozzájuk. Így telt el a kilenc hónap. Az Úr naponta szépen helyreállított Igéjével. Gyönyörű, egészséges kislányunk született, aki valóban áldás nekem és az egész családnak. Édesanyámat, akivel esténként együtt olvastuk a Bibliát és imádkoztunk, rövid idő alatt elveszítettük. Édesapám is nálunk hunyta le a szemét. Anyósom, apósom a következő évben. Az Úr csodálatosan munkálkodott az életükben. Hiszem, hogy az örökkévalóságban vannak.
Férjem elengedett ugyan a gyülekezetbe, de bemerítésem ellen nagyon ágált. Előtte napokig nem evett, csak ivott. Szidott, hogy miért térek ki a hitemből. De én Istennek akartam engedelmeskedni. Hálás vagyok a testvéreimért, a lelkipásztoromért, akik erősítettek és biztattak. 1997. június 29-én Kartalon bemerítkeztem. A Jel 3,11–12 igeverssel indultam a keskeny úton.
Majd a férjem beteg lett, s a halál árnyékában megtért.
Az Úr nem hagyott árván. Naponta gondot visel rólam és gyermekeimről. Két gyermekem már az övé, s a másik kettőt is megígérte. Az a vágyam, hogy betöltsem, amit felőlem tervezett, mert az a jó, a legjobb... hogy eléállva egy lélekért se érjen vádja. A hévízgyörki gyülekezetbe Bagról azóta már több (5) lelket és több érdeklődőt gyűjtött az Úr. Kérésünk és hitünk, hogy még sokakat hozzon kis imaházunkba.
Pál Pálné


Hogyan gyakoroljuk a közbenjárást

Talán soha nem voltak fontosabbak az emberi társadalomban a kapcsolatok, mint ma, legalábbis nem voltunk ennek ennyire tudatában. Valamilyen módon mindannyian szembesülünk ezzel a ténnyel, amikor pl. el akarunk intézni valamit, vagy állást keresünk magunknak ill. ismerőseinknek...


A közbenjárás is kapcsolatokon alapuló tevékenység: valaki(k)ért Valakinél bocsánat, az ítélet elengedésének ill. elhalasztásának a kieszközlése.
Az egyik szókönyv szerint (Bibliai nevek és fogalmak) a közbenjáró „közvetítő személy, aki két vagy több, egymástól elidegenedett ember közt segít helyreállítani a jó kapcsolatot”.
Ez a meghatározás nem teljesen fedi a bibliai közbenjáró fogalmát. A Bibliában ui. sokkal több forog kockán, mint elidegenedés, ill. kapcsolat elromlása. Az egész közbenjárás azért „jött létre”, mert elromlott az „alapkapcsolatunk” a bennünket teremtő Istennel. És ebből sok „bonyodalom” támadt és támad azóta is, amelyek adott esetekben a legsúlyosabb következményt, a pusztulást „vonják maguk után”.
A közbenjáró(k) akkor „lépnek be”, amikor már ki van mondva az ítélet, és nincs mentség látszólag: pl. Mózes, a nagy közbenjáró szembesül Isten jogos haragjával az aranyborjút készítő és azt imádó nép felé (2Móz 32,9–14).
A másik kiemelkedő ószövetségi példa Eszter, a zsidó lányból lett perzsa királyné. Az ő esetében is el volt döntve – visszavonhatatlan parancsba adva – a zsidók elpusztítása. Ekkor kellett közbenjárnia népéért.
Bár a két eset között van különbség (Mózesnek Istennél, Eszternek a királynál kellett közbenjárnia), de megfigyelhetők bizonyos törvényszerűségek ennek a szolgálatnak a végzőinél.
1. A saját érdekeiket teljesen háttérbe szorítva a mások érdekeiért az életüket is kockára teszik, ha kell.
2. Teljesen azonosulnak azokkal, akikért közbenjárnak, még akkor is, ha bűneiket kell magukra vállalniuk (ld. Dániel imája – Dán 9,5–8).
3. A végsőkig elmennek érvelésükkel (Ábrahám), vagy ha kell, kreatívan adják elő ügyüket (Eszter), hogy elhárítsák a fenyegető veszedelmet.
4. Bár teljesen elkötelezettek a bajbajutottak felé, és szenvedélyesen küzdenek megmenekülésükért, végső soron alárendelik magukat a „fölöttes hatalom” döntésének.
5. Vannak sikertelen közbenjárások is (Ám 7,1–9; Ez 14,13–20).
Mi a helyzet a jelenben? Vannak-e , lehetnek-e ilyen nagy szabadítást szerző emberek? Igen.
A Biblia szerint Isten keresi a közbenjárókat. Ezékiel próféta könyve arról tudósít, hogy „Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket! – így szól az én Uram, az Úr.” (Ez 22,30–31)
Az Újszövetségben Jézus Krisztus az egyetlen közvetítő Isten és az emberek között (1Tim 2,5). Ő tökéletesen betöltötte a feltételeket. Az ő követőiként földi körülményeink között mi is végezhetjük ezt a szolgálatot is mint az ő munkatársai. Az előfeltétel azonban a krisztusi életvitel, az életszentség. Ez azonban még nem elég ehhez a szolgálathoz (sem). Szükséges hívő önzésünk legyőzése, a krisztusi példa követése, a teljes odaszánás.
Isten jogos ítélete egyre közeledik a mi világunk, országunk felé is. De ő most is keresi a közbenjárókat, akik odaállnak a résre, Isten elé az országért, hogy megkegyelmezhessen.
„Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen” – vallja szerető Istenünk. (Ez 18,23)
Balogh Barnabás


„Nagy munkát vállal...”

Milyen éneket és hogyan tanítsuk meg a gyülekezettel?

Első látásra egyszerűnek látszik a megoldás, de ha őszintébben vizsgáljuk meg a kérdést, bizonyára nagyon sokféle válasz lehetőségével találkozunk. A hívő testvérek közötti szeretet, az egymástól eltérő ízlésvilág, a gyülekezetekben kialakult szokásrend és még megannyi indok igazolhatja az egymással homlokegyenest ütköző válaszokat, s mindegyik igyekszik autentikusnak és helyénvalónak látszani. Ezzel nem minősíteni szeretném az egymástól eltérő álláspontokat, sokkal inkább reálisan megállapítani, hogy mindegyik „kiköveteli” a maga jogosnak tűnő igazságát, és igyekszik nem figyelembe venni olyan axiómákat, amelyeket kihagyni nem lehet, sőt nem szabad, ha erre a kérdésre válaszolni akarunk. Ezek az alapigazságok elsősorban a Bibliából, másrészt komoly szintű zenei szakismeretekből vezethetők le.
Először is meg kell határoznunk, hogy mi, illetve ki is a gyülekezet. A bibliai definíció: „Krisztus teste”, „Krisztus menyasszonya”. Érvényes rá az a jelző, hogy „szent”. Ez a fogalom jelöli mindazt, ami az isteni szférához tartozik, és ezért elkülönített a profán használattól. Az Újszövetség szerint szentek azok, akik Uruknak vallják Jézust. A szentség az Istenhez való tartozást jelenti, és abban nyilvánul meg, hogy őket Isten Lelke vezérli. Ezért fontos az Isten Lelkének megfelelő életmód. Ebből fakadóan az istentisztelet, ahol a gyülekezet Jézus Krisztus által Urával akar közösségre lépni, csak a fent felsorolt kritériumok szerint teheti azt.
Minden magatartási formának, külső megjelenésnek, beszédnek, imának, éneklésnek meg kell felelnie a „szent” jelzőnek.
Másodszor meg kell határoznunk, mi is a gyülekezeti éneklés. A szentek közösségének együttes tevékenysége, ismert szöveg ismert dallammal együtt történő eléneklése lélekkel és értelemmel. Itt belép a magas szintű szakmai követelményrendszer is. Isten népe nem engedheti meg magának a silány, értéktelen, populáris szempontokat követő megnyilvánulást az istentiszteleteken, különösen akkor nem, ha ő olyan ajándékokkal rendelkező gyermekekkel áldotta meg a múltban és a jelenben is népét, akik értenek a zenéhez és a szöveghez egyaránt. Mindezek mellett pedig átadott életük bizonyította Isten iránti elkötelezettségüket.
A 2003 karácsonyán kiadott új Baptista gyülekezeti énekeskönyv a sok szép, ismert és kedvelt régebbi ének mellett igen nagy számú teljesen új dallamot és szöveget is kínál a gyülekezeteknek.
Válasszunk ki egy új éneket! Lehetőleg az istentiszteletek elején tanítsunk új éneket, és törekedjünk arra, hogy kapcsolódjon az igei textushoz! Ehhez természetesen az éneket tanítónak pontosan úgy kell az istentiszteletre felkészülnie, mintha neki kellene prédikálnia. Ez nyilvánvalóan plusz idő- és energiabefektetés, de másképp nem lehet és nem is szabad hozzákezdeni semmilyen „szent” munkához.
Hangosan olvassuk (vagy olvastassuk fel) az ének szövegét, majd énekeljük el hangszerkísérettel a dallamot is! (Ha nincs hozzá kellő adottság, a csak hangszeres bemutatás is megteszi.) Rövidebb szakaszokat énekeltessünk el a gyülekezettel (egy zenei sor, az ének első fele, ismétlődő sorok stb.), majd a hibákat javítsuk ki (pl. egy nehezebb hangközt, egy váratlan módosítást vagy dallamfordulatot)! Lehet felelgetve is énekeltetni a gyülekezetet, férfiak-nők, földszint-karzat, énekkar-gyülekezet stb.
Végül ha megtanultuk, mindig énekeltessük el újra az első versszakot, hisz annak a szövegét a legkönnyebb hozzáolvasni a kottaképhez!
Vigyázzunk arra, hogy ne hibásan tanulja meg a gyülekezet az éneket, és arra is, hogy ne vesszünk el a részletekben!
Oláh Gábor



Nyelvelő:
Menyegző

Fenti szavunkat rövid ny-nyel ejtjük és írjuk, ugyanis nem a menny (ég, égbolt) főnév van benne elrejtve, hanem a régi menyekezik (nősül, házasodik) ige származéka, amely a meny szóból ered denominális -kezik képzővel (mint barátkozik, fegyverkezik), így alakult a nyelvtörténet során: menyekező, menyekző
menyegző.


Dicsőítés bibliai alapjai

A dicsőítés a dicsőség elismerése és a tisztelet kifejezése. Isten dicsősége az, amiben láthatatlan hatalma és gazdagsága, saját személye megnyilvánul. Így Isten dicsősége megjelenik a teremtett világban (Zsolt 19,2), különböző látomásokban (Ez 1,28), történelmi cselekvésében, szabadításban és az ítéletben egyaránt (Zsolt 85,10; Ézs 42,8.17). Teljessége Jézus Krisztusban jelent meg, aki Isten dicsőségének kisugárzása, lényének képmása (Zsid 1,3).
A Máté 6,2 szerint az alamizsnájukat látványosan osztó képmutatókat az emberek „dicsőítik”, kinyilvánítják elismerésüket. Ehhez szükség van arra, hogy az alamizsnaosztás észrevehető legyen – ezért kürtöltetnek maguk előtt. A dicsőítés tehát válasz, a dicsőség felismeréséből megszülető elismerés. A dicsőség (a dicséretre méltó volt) ismerete nélkül nem lehet dicsőíteni senkit. Isten dicsőítése annak elismerése, hogy kicsoda ő, és mit tett. Az elismerés ezernyiféle lehet, nélkülözhetetlen előfeltétele azonban Isten személyének és tetteinek ismerete.
A teremtett világon a Teremtő ujjlenyomata van, ezért Isten dicsőségét tükrözi és hirdeti (Zsolt 19,2–7), amihez alázat párosul (Zsolt 104,27–30). Az Isten képmására teremtetett ember szintén magán hordozza a Teremtő dicsőségét: innen van méltósága (Zsolt 8,6–7). Az ember ugyanakkor – szemben más teremtményekkel – szabadságot is kapott. Szabadsága azt jelenti, hogy míg a természet „automatikusan” beszél Isten dicsőségéről, addig az ember dönthet arról, hogy dicsőíti-e Teremtőjét, vagy sem. Dönthet arról, hogy tiszteli-e Istent (van egy fa a kertben, ami csak Isten „illetékességi körébe” tartozik, 1Móz 2,16–17), akar-e vele közösséget. Az ember döntése nemleges volt. A Róma 1,18–32 szerint az ember bűne abban áll, hogy Istent nem dicsőítette, nem Istenként tekintett rá. Ezért most „híjával van az Isten dicsőségének” (Róm 3,23), csak torz képmás, nem részese az Istennel való közösségnek, az életnek: megváltásra szorul. A dicsőítés tehát nem más, mint a teremtmény helyes viszonyulása Teremtőjéhez. Az ember esetében ez az egész élet Istenre hangoltságát jelenti. Az ember ezt utasította vissza.
Mivel a bukott ember sem Istent nem ismeri, sem azt nem tudja, hogyan kellene neki válaszolnia, Jézus Krisztus küldetése kettős: bemutatni Istent, elhozni dicsőségét, ill. bemutatni az Istenre tekintő embert, az igazi dicsőítést. Ez János evangéliumában kifejezetten is hangsúlyos. Itt Jézus Krisztus úgy áll előttünk, mint aki – bemutatva az Atyát – megdicsőíti őt (Jn 17,4). Ugyanakkor az Atya is megdicsőíti a Fiút (8,54). Lázár „elalvása” és feltámasztása is „az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten fia” (11,4), Márta pedig ha hisz, megláthatja az Isten dicsőségét (11,40). A dicsőítés és a kinyilatkoztatás jelentése összefonódik: „’...Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!’ Erre hang hallatszott az égből: ’Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.’” (Jn 12,28) Ez az „ismét” a nagyhét és húsvét eseményeit jelenti. Maga Jézus mondja: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia” (12,23). Jézus szenvedésében, halálában és feltámadásában Isten kinyilatkoztatja magát. A történésekben Isten dicsősége, végtelen hatalma és szeretete jelenik meg. Még az áruló Júdás távozása is az Emberfiát dicsőíti (Jn 13,31–32). Jézus egész életével, engedelmességével az Atyát dicsőítette. Ennek része halála is. Az Atya pedig elfogadja a Fiú szolgálatát, feltámasztja és visszaemeli saját dicsőségébe. „Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt a világ lett!” (Jn 17,4–5)
Jézus Krisztus Isten dicsőségét ajándékozza az embernek, azt a dicsőséget, amelyet elvesztett, amely nélkül embersége is töredékes. „Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam...” (Jn 17,22) Így az emberben megszülethet a válasz, Isten dicsőségének elismerése, aminek most már mindenképpen része a megfeszített és feltámadt Jézus Krisztus imádása. Részese lesz az Isten dicsőségének: az már most az övé, bár még nem teljesen. Pál ezzel kapcsolatban egy folyamatos átformálódásról beszél: „Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre” (2Kor 3,18). Isten dicsőítése a megváltott ember részéről a neki átadott életben, annak teljességében jelentkezik. A krisztusi szabadítás révén az ember ismét eljut valódi méltóságára, emberségére. Az üdvösség Isten dicsőségében való részesedés is (2Thessz 2,13–14).
Szirtes András


Isten dicsőítése:

 Jézus Krisztus követése abban, ahogyan ő is dicsőítette Istent a rábízott munka elvégzésében (Jn 17,4);
a Jézus Krisztusban való megmaradás, neki való engedelmesség, szavainak megtartása, amiből a gyümölcsök fakadnak (Jn 15,8);
a bizonyságtétel mint Isten dicsőségének elbeszélése (Zsid 13,15);
a szentségre törekvő életvitel: „dicsőítsétek tehát Istent testetekben” (1Kor 6,20);
a célja minden szolgálatnak, a lelki ajándékok használatának (1Pt 4,10–11);
lehet a keresztyén ember szenvedése is (Jn 21,19; 1Pt 4,16);
megnyilvánulhat sokféle módon, magasztaló és hálaadó imádságban, énekben.

E rövid bibliai áttekintés világossá teszi, hogy a dicsőítés nemcsak egy része a hívő ember életének, hanem magának az életnek kell Istent dicsőítőnek lennie.


2004. október 23. Munkamezőn
Én is cigányoknál alszom: Vass Ferenc lelkipásztor a cigánymisszióban szolgál

A cigánymissziót már nyíregyházi lelkipásztorként elkezdtem, amikor segítőházba, aztán anyaoltalmazó házba jártunk. Gergelyiugornyára és Tuzsérra Csuhai József testvéren keresztül kerültem, és a cigányok elfogadtak. Azután kezdtem lejárni Ilkra, Tarpán, Beregdarócon lettek élő gyülekezetek. A cigány, ha megtér, nagyon buzgó hívő lesz. Ez éneklésében, szolgálatában, egész mentalitásában meglátható.
a Megtérésük után mi jelenti nekik a legnagyobb problémát?
A régi élet... A régi környezetbe kerülnek vissza. Mivel nincs munkájuk, napszámba járnak. Ha összekerül az italozó barátokkal, és nem tud nekik nemet mondani, az a veszély. Szoktam mondani, hogy ilyen egyszerűen beszél az apostol: aki idáig lopott, ezután ne lopjon! Ha valaki paráználkodott, ezután ne tegye! Az igazán megtértek meg is tudnak ezektől szabadulni. Az okkultizmus felé fordulás is nagy veszély.
a Mi az, amit érdemes megtanulni tőlük?
Amikor megértik az igét, ahhoz őszintén ragaszkodnak. A buzgóság, az éneklés, igeversek megtanulása, ez is kell.
Már egy hároméves gyermek is úgy fogad, hogy mondja kívülről az igeverset: „Mert úgy szerette Isten a világot...” Legutóbb, mikor voltam Tuzséron, bemerítés volt szombaton, vasárnap gyermekbemutatás, mondják, hogy lerövidítették az istentiszteletet két és fél órára. Utána még elővettünk néhány igét, amit illik megtanulnia egy cigánynak, pl. a boldogmondásokat, az úri imádságot, vagy azt, hogy „keressétek először Istennek országát...”, Krisztus-himnuszt, a szeretethimnuszt, vagy a páli levelekből, hogy „mindenkor hálásak legyetek”, másfél órán keresztül tanulmányoztuk... és ott maradt a gyülekezet.
a Volt-e, amit neked nehéz volt elfogadni?
Nem, mert úgy mentem oda, hogy szerettem ezeket a testvéreket.
a Ebben az évben hányan tértek meg, csatlakoztak a gyülekezetekhez?
Mintegy 70-en, és gyermekbemutatás is volt. Aztán akit olvasni kellett tanítani, azt tanítom. Gergelyiugornyán egy embert elütött az autó, és ott maradt hat gyermek. Az anyukát nagyon megtörte, kicsit az italnak is odaadta magát. Beszélgettem vele, hogy ha szereti a gyermekeit, akkor meg tud szabadulni az italtól. A gyermekekkel is beszélgettem, mondtam nekik, ti is tudtok tenni valamit az anyuért, hogy ha csak egy mondatban is imádkoztok érte, csak annyit, hogy „Úr Jézus, légy az anyuval!”, egyedül vagy együtt is imádkozhattok. Egy hónap múlva egészen máshogy nézett ki az asszony, korábban csapzottan, most pedig szépen megfésülködve, tiszta ruhába öltözve találtam.
a Jellemző a cigány családokra, hogy ha megtérnek, rendben tartják a házat?
Én is cigányoknál alszom. Rendben tartják a konyhát, a szobát, tisztaság van.
a Hányan szoktak részt venni egy-egy vasárnapi istentiszteleten?
A tuzséri istentisztelet egy háznál van, az ott lakó testvérek odaadták a hajlékuk egy részét, átalakították a felét imaháznak. Legalább százan részt vesznek az alkalmakon. Jó időben kint állnak az udvaron vagy 30–40-en. Van vagy 150 gyerek. Egy fiatal testvér, Lakatos Viktor foglalkozik velük és a fiatalokkal minden szombaton vagy vasárnap.
a Akik a gyülekezethez tartoznak, igyekeznek munkába állni?
Tuzséron volt a legnagyobb átrakó a szovjet időben. A szovjet piaccal együtt ez is megszűnt. Akkor 5–6 ezer embert elküldtek. Azóta nagyobb részük alkalmi munkából él. Tavasszal, nyáron kapálás, majd gyümölcsszezon. De a hívő cigányokat megkeresik, és újra visszahívják a munkába. Ha valaki hitre jut, az megbízható, még a lakásba is beengedik őket. (bm)


Hálára nevelés a családban

Köszönd meg, drágám! – tanítjuk gyermekünket kiskorában. Ez rendjén is van így. Nálunk, Isten gyermekeinél ez nem csupán a jólneveltség kérdése, sokkal többről, egy életszemléletről van szó. Ugyanakkor nekünk is jólesik, ha gyermekeink hálásak azért, amit tőlünk – gyakran áldozatok árán – kapnak.

Amikor a hálára gondolunk, szinte tódulnak emlékezetünkbe a megtanult aranymondások, igeversek:
„Aki hálával áldozik, az dicsőít engem...” (Zsolt 50,23)
„Istenem vagy te, azért hálát adok néked.” (Zsolt 118,28)
„Bízzál Istenben, mert még hálát adok néki...” (Zsolt 42,12)
„Adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor, mindenért...” (Ef 5,20)
Felmerül a kérdés: Vajon a gyakorlatban is alkalmazzuk, amit megtanultunk?
És mint az élet egyéb területein, itt is az érvényesül, hogy többet jelent gyermekeink számára, amit megélünk, annál, amit csak tanítunk.
Sokan átmentünk már nagy próbán, nehézségen, amikor úgy éreztük, hogy ha ebből kihoz az Úr, örökké hálásak leszünk neki. De ez meg is valósul?
Lehet-e egyáltalán hálára nevelni? Nem erőltetett az ilyen köszönet? A hálának szívből kell jönnie, önként. Ez így igaz. Ugyanakkor mennyi jó dolgot csinálunk csak azért, mert megtanultuk, mert kötelező (pl. fogmosás, a Kresz szabályainak betartása stb.). Ha csupán azt tennénk, amit az érzéseink diktálnak, önpusztító, önző életet élnénk.
Isten, a teremtőnk jól tudja ezt. Tudja, hogy nekünk a legjobb, amikor hálával, örömmel, megelégedéssel van tele a szívünk.
Számomra Anna hálája kimagasló példa. Sok szenvedés, megaláztatás, imádság után megszületik a várva várt Sámuel. Elválasztása után édesanyja – ígérete szerint – elviszi Éli főpaphoz, hogy ott is hagyja. Belegondolni is megrázó. (Engem az is megviselt, amikor óvodában hagytam először gyermekeimet.) És nem azt olvassuk Annáról, hogy vigasztalhatatlanul sír, hanem imádja az Urat, és hálát énekel. Talán nem véletlen, hogy éppen az ő fiának jutott először eszébe, hogy felállítsa Eben-Háézer kövét, mert ezt mondta: Mindeddig megsegített bennünket az Úr!
Az Igéből azt látom, hogy Krisztus el is várja a hálát. Megdöbbentő figyelni életét, mennyire önzetlenül, alázatosan szolgált. Ment (gyalog), mikor hívták, gyakran enni sem maradt ideje, annyira lefoglalták a szükségben lévő emberek. Viszont örömmel fogadta, ha megköszönték gyógyítását, bűnbocsánatát. Gondoljunk csak a 10 leprás esetére, vagy arra a megrázó jelenetre, amikor a bűnös nő megkeni Jézus lábát. De Megváltónk példát is mutatott a hálaadásban. Ő, aki Isten Fia, aki ott volt a teremtésnél, aki a láthatatlan Isten képe, hálát ad, amikor kezébe veszi a kenyeret, és még sok más esetben is.
Mózes is hangsúlyosan inti Izráel népét, hogy amikor bemennek majd az ígéret földjére, és bőségben fognak élni, föl ne fuvalkodjanak, ne gondolják, hogy ezt saját erejükből érték el (5Móz 8,11–18)! Ma is fenyeget bennünket hasonló kísértés. Élvezzük Isten áldásait, segítségét tanulásban, munkában, és közben észre sem vesszük talán, hogy magunknak tulajdonítjuk az elért eredményeket, és nem Istennek adjuk a dicsőséget. Milyen szükség van ilyenkor egy szeretettel teljes figyelmeztetésre, intésre!
Pál apostol is felhívja figyelmünket hasonló veszélyre: „Mert bár az Istent megismerték, mégsem dicsőítették Istenként, sem hálát nem adtak neki...” (Róm 1,21) És elmondja a következő versekben, hogy mi történik azokkal, akik elmulasztják a hálaadást, Isten dicsőítését: olyan szörnyű bűnökbe eshetnek, amikre szinte gondolni sem szeretünk, a vége pedig halál.
A fentiek alapján igen nagy a felelősségünk szülőknek, idősebb hívőknek, mire tanítjuk gyermekeinket, a következő nemzedéket. Bár megvalósulna az ige szava: „Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thessz 5,18)!
Kovácsné Ildikó


Kicsi vagyok, de nagy a hitem

Az én anyai szívem bizakodó, ha gyermekeim jövőjére gondolok. Hiszem, hogy üdvösségre vannak rendelve, mert még szívük megkeményedése előtt megismerhetik a szerető, kegyelmes, igazságosan ítélő, megbocsátó, bölcs, hatalmas és szent Istent.
Hogyan ismerhetik meg azt, akit nem látnak? Az Istent ugyan nem látják meg, de azt megláthatják, mi történik, mikor Isten szól.
Vegyünk egy esetet:
A férjemnek valami nem tetszett, tudatta velem, én pedig megsértődtem a bántó hangnem miatt, és nem szóltam hozzá. Eltelt kb. fél óra, amikor meghallottam Isten hangját. Így szólt az Úr: „a nap ne menjen le a ti haragotokkal!”
Aztán így: „békülj meg ellenfeleddel hamar, míg az úton együtt van veled”.
Megtanultam már, hogy Istennel nem érdemes vitatkozni, ezért félretéve sértett önérzetemet, mentem békülni. Hamar kibékültünk, nem hánytorgattam fel neki a sérelmeim. Szabina is látta, hogy azelőtt fél órával még haragos csend ült az otthonunkon, most pedig megöleltük egymást.
Szabinának ezután képes foglalkoztató gyermekbibliából olvastam. A történet után kérdések vannak. Most ez volt: Te miben engedelmeskedtél Istennek?
Erre a kérdésre én is válaszoltam, elmondtam neki, hogy megharagudtam apára, de Isten azt mondta, béküljünk ki még este előtt, és én engedelmeskedtem Istennek, kibékültem apával.
Szabina megkérdezte:
– Ez akkor volt, amikor megöleltétek egymást?
– Igen – feleltem.
– Olyan jó volt titeket úgy látni! – mondta.
– Ugye jó, hogy ha engedelmeskedünk Istennek? – kérdeztem.
– Igen, jó, mert ő jókat mond – felelte.
Ebből megismerhette Istent úgy, mint a Békesség Fejedelmét.
Örömmel mondom, kedves testvérem, hogy megéri sokat foglalkozni gyermeked hitéletével. Szánj rá napi fél órát, hogy gyermekbibliát olvassatok, beszélgessetek Istenről, az ő útjairól!
Szokjatok rá, hogy esténként mindent megköszönjetek Istennek! Ez lehet az iskolából hozott piros csillag, egy pár új zokni, vagy apa kedvessége a mai napon. Mindenért hálát adjatok Istennek!
Így megismerhetitek Istent mint Gondviselő Atyát.
Szavakat keresek, hogy elmondjam, mennyire fontos, hogy a tűz égjen benned is, de égjen a gyermekeidben is.
Vezesd őket Jézushoz, ő nagyon szereti a gyermekeidet, fontosak a számára, karjába veszi, és megáldja őket!
Élj úgy, hogy Istenre tartozó dolognak tekintsd életed minden dolgát! Hadd lássák a gyerekeid, hogy milyenné formálja Isten az ő anyukájukat, apukájukat! Így megtudják, milyen az Isten útján járni, és hamar nyomdokaidba lépnek.
Ne mondd, hogy a gyerekektől nincs időd Bibliát olvasni, imádkozni vagy bizonyságot tenni! Vond be őket, éljétek együtt a hívő életet! Legyenek szövetségeseid! Ők nagyon sokat fognak segíteni, hogy te magad is növekedj hitben.
Énekeljetek együtt! Esti film vagy mese helyett ringasd őket álomba gyermekénekekkel! A Jézusról szóló énekeket magukkal viszik az álmaikba.
Most már te is pihenj meg napi fáradozásodtól!
Ez lehet a te esti éneked:

„Én Uram, én Uram, Megváltóm, Megváltóm.
Te adsz nékem nyugalmat
Csak tőled, van erőm.
Békességed oltalmaz.

Nem fél már szívem, benned pihen.
Szelíden nyugszik el.
Hogyha elalszom, nem rettenek fel,
Álmom gyönyörűséges.”
   Lakatosné Barna Katalin


Emberi vagy lelki út. -A Szentírás alapján a mágiáról

Mai mágikus praktikák

Miért kell erről szólni felvilágosított korunkban? Divatba jött újra a horoszkóp, a jóslás, a boszorkányság, a táltosság. A jóslásnak különféle fajtái ismeretesek: sámánizmus (transz), meditáció, asztrológia, halottidézés (spiritizmus, chanelling, halottlátók), álomfejtés, állatok vonulása vagy belsőségük, tenyérjóslás, tűz, kristálygömb, öntött alakzatok, kockajóslás, Tarot kártya... Szerencsét vagy szerencsétlenséget hozó dolgok: kabalák, patkó, hullócsillag, amulett, kéményseprő, „szorítok neked”, talizmán, lekopogás, fordított ruha vagy 13-as szám, fekete macska, levéllánc megszakítása, kuvikkiáltás. De ide sorolhatók a vallásos-babonás gyakorlatok, az ufó-hit, és még ki tudja, mi.
Egyre több olvasmány és film jelenik meg e témakörben. A gyermek- és számítógépes játékok vagy szerepjátékok is sokszor tartalmaznak ilyen elemeket. A mai magyar írók közül Hernádi Gyula, Szepes Mária, Jankovich István, Müller Péter, Nemere István, Hargitai Károly népszerűsíti erőteljesen a mágiát.



Mi a mágia jellemzője?

Az az elképzelés vezeti a mágikus gondolkodást, hogy az elérendő céllal semmiféle kapcsolatban nem lévő személyek, tárgyak vagy cselekmények segítségével titokzatos, rendkívüli hatást gyakorolhat. A mágiában a cselekvő személy az isteni hatalomtól és olykor az erkölcsi törvénytől is függetlenedik. A hangsúly a maga önállóságán és függetlenségén van. Ő az, akitől függnek a dolgok, személyek és események. Mert ez a vágya, hogy tőle függjenek. Ezt a magatartást a kisgyermek viselkedésében figyelhetjük meg.


A mágikus gondolkodás összetevői

1. Mivel véleménye szerint minden összefügg egymással, ezért mindenütt rokonságot és hasonlóságot igyekszik felfedezni, ennek eredményeként erről meg is van győződve. Ez a hit a kapcsolat látszatát idézi elő, ami által illúziót kelt.
2. Másik feltételezése, hogy minden dolog túlmutat önmagán. Vagyis mindennek van egy anyagi, látható, szó szerinti értelme, és egy szellemileg láthatatlan, szimbolikus értelme. Ezáltal a közömbös dolgok érzelmi hangsúlyt kapnak. Így például ha a szeretett vagy az épp ellenséges személy valamely tárgyát tartja kézben, olyan számára, mintha őt magát befolyásolhatná ezáltal.
3. Mivel azt hiszi, hogy a névadás lényegmeghatározás is egyben, magyarázat helyett nevesítéssel, névadással látja el a jelenséget. Véli, hogy az érthetetlenség fokozza a hatóerőt.
4. Továbbá úgy gondolja, hogy egy folyamat utánzása (homeopatikus) magát a folyamatot is előidézi. Ezért olykor eljátszsza a kívánatos eseményt, történést.
5. Szerinte a valamikor egymással érintkezett dolgok (kontagiózus) mindig is érintkezni fognak, a kapcsolat sose szűnik meg. Ezért igyekszik bizonyos tárgyak, személyek megérintésére, végleges megőrzésére és birtoklására.
6. Végül hiszi, hogy gondolataival és képzeletével valóságos kapcsolatot létesít olyan dolgok között, amik nincsenek egyébként egymással kapcsolatban.


A Szentírás ítélete a mágia fölött

Már a Törvénykönyv kimondja: „Varázsló asszonyt ne hagyj életben!” (2Móz 22,17).
A Másodtörvénykönyv e témát részleteiben is felsorolja: „Ne legyen köztetek olyan, aki a fiát vagy lányát áldozatul elégeti, ne legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó! Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik. Ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket is Istened, az Úr. Légy feddhetetlen Istened, az Úr előtt! Mert ezek a nemzetek, amelyeket elűzöl, jelmagyarázókra és varázslókra hallgatnak, de neked nem engedi azt meg Istened, az Úr!” (5Móz 18,10–13)
Jézus Krisztus tanításaiban óv a mágikus gondolkodástól. Ne higgyük, hogy Isten meghatódhat a szavainktól, elfáraszthatja hosszú imádságunk (Mt 6,7 és Mt 7,21)! Nem jelektől kell várnunk bizonyosságot (Mt 12,38–39). Ne gondoljunk Istennel való kapcsolatra üzletszerűen (Mt 19,27)! Az imádság nem ráolvasásszerűen működik (Lk 9,40). A külsőleges tisztaság nem eredményezi a szív tisztaságát is (Lk 11,37–41). A szerencsétlenség nem feltétlenül a bűnösség következménye (Lk 13,1–2 és Jn 9,1–3). A törvények betartása nem tesz jóságossá (Lk 13,14–16).
Bár olykor megtévesztő lehet, hogy Jézus csodái között sok van, mely a felszínen sok hasonlóságot mutat mágikus törekvéssel. A ruháját megérintve meggyógyulnak, nyálból készített sarat ken a vak szemére, Pétert a vízen magához hívja, Mózes és Illés megjelenik dicsőségben stb.
A Jelenések könyvében Isten határozottan állítja: „De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál” (Jel 21,8). Az utolsó fejezetben megismétlődik a figyelmeztetés: „Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot” (Jel 22,15)!
A csoda, valamint a varázslás, a mágia ott különbözik egymástól, hogy míg a hívő tudja, hogy Isten csodája, közbelépése nem függ a különleges személytől, a formuláktól vagy a tárgyak titokzatos erejétől, addig a mágikus hitű személy ezeknek tulajdonít hatóerőt.
A bibliai hit középpontjában Isten, az ő imádása, a neki való engedelmesség áll. A mágiában a befolyásolás a cél, vagyis a középpont maga az ember.
A mágia dualista képpel bír: a jó és a rossz, Isten és a sátán egyforma hatalom. A keresztyén hitben Isten egyeduralkodó és szuverén.

Befolyásolhatja-e a mágikus gondolkodás hitbeli viselkedésünket?

Sajnos igen, hisz egyébként Jézus nem intette volna a tanítványokat és az embereket. Vannak olyan gyökerek és vonások, amelyekből egyaránt születhet élő hit, de mágia is.
Hermann Parth Mágia és démonológia c. könyvében három hasonlóságra hívja föl a figyelmet:
1. Mindegyikünkben megvan az a kívánság, hogy olyat kapjunk, amivel még nem rendelkezünk.
2. Az életért sokat aggódunk. Bizonyosságot és biztonságot szeretnénk a látható világ szintjén is.
3. Az életet a szertartástól hajlamosak vagyunk elválasztani, ezáltal a szertartásoknak önálló hatóerőt tulajdonítunk.


A mágikus gondolkodás mögött a sátán áll. A fenti szempontok helyes értelmezésével és figyelembevételével az Úr iránti engedelmesség megóvhatja a hívőt az eltévelyedéstől, a hazugság minden útjától.

Háló Gyula


A mágia jelentése

Olyan eljárásnak vélik művelői, melynek segítségével Istent, a természet erőit, a környezetet vagy adott személyt, a jövőt képesek kikutatni, megismerni, befolyásolni vagy megváltoztatni. Szokás megkülönböztetni fehér és fekete mágiát annak alapján, hogy Istennek vagy a sátánnak tulajdonítják a hatást. A mágia tehát a befolyásoló erő megszerzésének hiedelme. Ezt az erőt művelői természetfölöttinek tartják.


Tanulásról, szolgálatról, hivatásról
Fiatalok nyilatkoznak


Zolka 3 éve merítkezett be, 22 éves, egy éve házas
Krisztina 13 éves korában merítkezett be, 24 éves
Szandi 18 múlt, 3 éve merítkezett be
Zsolt 20 múlt, 3 éve merítkezett be
Peti 24 éves, 2 éve merítkezett be
Beni 18 múlt, tanuló, 2 éve bemerített tagja a gyülekezetnek
Attila 2 éve merítkezett be, 16 múlt


Szerintetek miben különbözött szüleitek ifjúkora a tiétektől?

Peti: Más volt a társadalmi háttér, korlátozták a vallások működését. Összetartó erő lehetett a gyülekezet, komolyabban vették a hitüket.

Ma könnyebb fiatalnak lenni, mint akkor?

Krisztina: Épp a szabadság miatt nem, mert túl sok hatás éri a fiatalokat, bőséges kínálatból lehet választani. Más a család, a társadalom. Régen a családban leültek, megbeszélték a problémákat. Ma nem tudják feldolgozni a nehézségeket.

Nagyobb ennek a kornak a nyomása és kihívása. Nagyobb a felelőssége is?

Zolka: Akkoriban összetartotta a hívőket a külső nyomás. Most mindenki azt csinál, ami jólesik neki.

Krisztina:  Több időt töltöttek együtt. A mai fiatalok sokkal elfoglaltabbak.

Beni: Másféle volt a terhelés, ma az iskolába járás, régen a házi munka. Lehet, hogy most leterheltebb.

Kezd felértékelődni a tanulás. A hívő fiatalok számára mennyire fontos, hogy közben megtalálják, hol lesz az élethivatásuk, hol szolgálnak majd?

Szandi: Nem annyira a szolgálat az elsődleges, inkább a karrier, a jól fizető állás. Pedig fontosabb, hogy sokan vannak megtéretlenek. A fiataloknak fiatalok tudják legjobban átadni az evangéliumot. A hívőknek erre kellene helyezniük a hangsúlyt, és nem ezerrel gürcölni csak a diplomákért. Áldottabb lenne a tanulásuk is.

A kettő nem is találkozhat: foglalkozás és szolgálat?

Zsolt: Az iskolában és a munkahelyen is meg kell találni a szolgálat lehetőségét a személyes kapcsolatokban.

Szandi: Önös érdekek előbbre valók. A szabadságát könnyebben tölti valaki egy ifjúsági táborban, mint pl. a sátormisszióban.

A nem hívők között is vannak, akik úgy választanak hivatást, hogy segíteni akarnak másokon.

Attila: Már gyermekkorban arra készülünk, amik majd lenni szeretnénk. Mivel célunk, hogy minél több embert hitre vezessünk, ebből következhetne, hogy missziómunkásnak megyünk. A nem keresztyén körökben ilyen a gyógyítás – de nálunk ez kevésbé van meg.

Egy szolgáló életre való beállítódásra mivel segíthetné tagjait a gyülekezet?

Krisztina: A példamutatással, bátorítással abban a kis körben, ahol ismerik egymást, ők tudnak egymásnak segíteni.

Beni: Sokan erről úgy gondolkodnak, hogy Isten nekik szabad akaratot adott, és Isten arra vagy adja az áldását, vagy nem.

Szandi: Az imádság nagyon fontos. Elmondjuk egymásnak, hogy milyen döntés előtt állunk, és sokszor nem is tudjuk, hogy azért van olyan éles látásunk egy adott helyzetben, mert más imádkozott értünk.

Beni: Mindig kapcsolatban kell lenni Istennel, hogy tudjon irányítani. Akkor békességem van afelől, hogy tud használni ott, ahol vagyok. Lehetnek olyan helyzetek, amikor egy másik testvér vagy a gyülekezet segítségét kell kérni a helyes látáshoz. Hiszem, hogy lehetnek elgondolásaink is arról, hogy mit végeznénk szívesen, és ha ezt tesszük, Isten megáldja.


Egészséges lélek, egészséges életszemlélet, egészséges attitűd, egészséges kapcsolatok

Civilizáltnak nevezett világunk egyik legfőbb jelmondatává vált a hovatovább bálványként tisztelt „egészséges életmód”.
Ennek középpontjába
egyfajta testi-lelki fittség, frissesség került.

Korunk példaképe a magát mindig jól érző, aktív, gyermekeivel este is önfeledten párnacsatázó, soha el nem fáradó, el nem fásuló, reggeltől estig „hadra fogható” háziasszony lett. Napilapok, magazinok, rádió- és televízióműsorok foglalkoznak nagy terjedelemben azzal, hogy mit együnk, mennyit mozogjunk, milyen bogyókat és pirulákat vegyünk be egészségünk megőrzése érdekében. Természetesen ezek a tanácsok nem haszontalanok, sőt, egyre inkább túlsúlyosodó és elhízó társadalmunkban nagyon is szükség van a figyelmeztetésekre.
Ami engem sokkal inkább aggaszt, az a lélek harmóniájának megteremtésére ajánlott módszer. Amikor erről van szó, szinte mindig lótuszülésben kuporgó, kezeit kifelé fordító, elmélyülten meditáló „egészséges” lányokat lehet látni. Azt sugallva ezzel, mintha a lélek karbantartására más lehetőség nem is lenne, csak a keleti filozófiából – tehát vallásokból – táplálkozó kétes hátterű jógagyakorlat. Magyarán: az egészséges életmód csillogó-villogó kirakata mögött romlott okkult termékkel van tele az áruház.
A rettenetes ellentmondást azonban még inkább abban látom, hogy miközben valóságos kultusza van a fitneszkultúrának, a lélek harmóniájának, aközben soha nem tapasztalt méreteket ölt az elidegenedés, az emberi kapcsolatok elsekélyesedése. Az érintkezések felszínesek és egyre inkább semmitmondóak. Sajnos ma már azt sem lehet elmondani, hogy ez kizárólag a nagyvárosok embertelen panelvilágára jellemző. A falvakból is eltűnőben vannak a porták kapuja elé kitett padocskák...
S miközben 32 foggal mosolyog ránk a magazinok címlapjáról a „hiperegészséges” aerobiktanár, az új „megváltó”, addig emberek milliói frusztráltak, nem tudnak mit kezdeni a problémáikkal, képtelenek megfelelő válaszokat adni a kihívásokra. Tömegesen élnek közöttünk lelki sérültek, sebesültek, depressziósok és sajnos potenciális öngyilkosok is.
S mialatt a sikerben, a karrierben, a problémákon való könnyed átlépésben látjuk az élet célját és értelmét, az egészséges ember jellemzőjét, addig nem vagyunk hajlandóak tudomást venni odafigyelésünkre igényt tartó gyermekünkről, gondoskodásért kiáltó agg szüleinkről, a magánya börtönéből kétségbeesetten kidörömbölő szomszédról.
Ennek az „egészségtől duzzadó”, szép új világnak a legnagyobb baja, hogy reménytelenül individualista, mert benne minden az Én-ről, az egó kényeztetéséről, fürdetéséről, kenegetéséről szól.
Ezzel szemben a valóban egészséges lélek a kapcsolatokban, méghozzá a szeretetkapcsolatokban tud kibontakozni és virágozni. A két legfőbb parancs egyben recept is, hogy hogyan teljesedhet ki a lélek, és miként lehet a szó legszentebb értelmében egészséges: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Mt 22,37–39)
A lelki teljesség csak a szeretet elfogadásában és továbbadásában valósulhat meg. Mint ahogy a tojás is csak a tyúkanyó meleg, puha tollazatának érintésében, gondoskodó törődésének közelségében törik fel, és lesz belőle élet. Ennek hiányában, rideg, kemény papírdobozba téve, jeges hűtőszekrénybe zárva legföljebb rántotta lehet.
A szeretetben élő, egészséges lélek edzett, ellenálló, a viharokat, megpróbáltatásokat is jobban tűri. Abszolút sikeres ember nem létezik, mindenkit érnek kudarcok, fiaskók. Nem a totális sikert kell célul kitűzni, hanem azt, hogy az esetleges eredménytelenségeket, balsikereket hogyan dolgozom föl, milyen válaszokat adok rá. Az önszerető propaganda erre nem készít föl. Az Isten-és emberszerető virulens, életerős lélek kiállja a próbát.
Csakhogy ki képes erre a vertikális – Isten-irányú – és horizontális – emberáramú – szeretetre? Csak az, aki kiapadhatatlan kútból táplálkozik. Aki maga is szeretetforrásra van csatlakozva. Szeretni csak az tud, aki Krisztus szeretetéből él, aki a kereszt tövéhez van láncolva, s folyamatosan föltekint rá. Aki az érte szenvedő Jézus szeretetéből merít erőt. Mert aki nem járt még a Golgotánál, annak hiányzik az életéből a legfontosabb, ami nélkül nem lehet teljes az élete, ami nélkül nem lehet egészséges egyetlen lélek sem.
Horváth Zoltán


A hívő ember táplálkozása

Egyáltalán létezik-e ilyen kategória? Egy ilyen alapvető dologban, mint az étkezés, miért kellene különbséget tennünk hívő és nem hívő között? A Bibliában olvasható, hogy az étel nem változtat Istenhez való viszonyunkon (1Kor 8,8). Szintén a Szentírás említ példát a vegetáriánus táplálkozásra (Dán 1). Akkor most ez a helyes? Természetesen így ezek az igék csak kiragadott szakaszok, és nem nyernek értelmet. Ugyanígy természetfeletti böjtről (pl. 40 napos) is olvasunk a Bibliában, mégsem volt ez káros következménnyel arra, aki gyakorolta. Az éhezés és a vegetarianizmus mégsem alapvető és mindennapos szokás keresztyén körökben (orvosilag sem lenne indokolt). Pál azt írja Timóteusnak, hogy Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele (1Tim 4,1–5). Szintén Pál írja, hogy testünk a Szentlélek temploma (1Kor 6,19). Ez a két ige már lehet bibliai alapelvünk, és nem csak a táplálkozásra vonatkozóan. Különösen fontos, hogy Isten él bennünk. Testünket tehát szándékosan pusztítani nem szabad. Ezért kell(ene) az egészségünket és testünket romboló szenvedélyektől is tartózkodnunk, valamint ezért kell az egészséges táplálkozásra törekednünk. Törekednünk, mert ez erőfeszítést igényel.
Ettől a ponttól kezdve azonban nem hívő és hitetlen táplálkozásáról van szó, hanem egészséges és egészségtelen táplálkozásról. Az egészséges, változatos táplálkozás elérése sokak szerint pénzkérdés. Ez nem igaz: mindez nem az anyagi helyzet függvénye. Bár sok esetben az egészségesebb élelmiszer a drágább is egyben, mégis, némi odafigyeléssel kevés pénzért is lehet egészségesebben táplálkozni.
A táplálkozás a szervezet növekedéséhez, fejlődéséhez és fenntartásához szükséges tápanyagok elfogyasztásának, felszívódásának és hasznosításának folyamata. A tápanyagok azok az élelmiszerekben lévő vegyületek, melyek a szervezetet táplálják. Vannak tápanyagok, melyeket a szervezet nem képes előállítani, mindenképpen az étrend helyes megválasztásával kell ezeket a szervezetbe juttatni (ún. eszenciális tápanyagok), ide tartozik pl. 9 aminosav, néhány zsírsav, bizonyos ásványi anyagok és vitaminok. Ha ezek az eszenciális tápanyagok elégtelen mennyiségben állnak rendelkezésre, táplálkozási hiánybetegségek alakulhatnak ki. Általánosságban a tápanyagoknak két fő csoportjuk van, makro- és mikrotápanyagok. Nevük egyben utal lényegi szerepükre is: a makrotápanyagokból naponta nagy menynyiségek szükségesek (fehérjék, zsírok, szénhidrátok és néhány ásványi anyag), míg a mikrotápanyagokból sokkal kevesebb elegendő (mikro- vagy milligrammnyi mennyiségek), ide a vitaminok és nyomelemek tartoznak. A makrotápanyagok a szervezet számára energiát szolgáltatnak, a mikrotápanyagok pedig a makrotápanyagok felhasználását segítik elő. Azt is lényeges megemlíteni, hogy az élelemben vannak olyan anyagok is, melyek nem emésztődnek meg, mégis nagyon hasznosak. Ilyenek egyes rostanyagok, pl. a cellulóz, a pektinek, gyanták. A gyomor- és bélrendszer mozgását, a vastagbélben élő baktériumok által termelt rákkeltő anyagok kiürítését segítik, az étkezések után a vércukor- és koleszterinszint változásait mérséklik. Ezért ajánlott napi 20 gramm rost fogyasztása. Az ételek számos adalékanyagot tartalmaznak. Ezek jó része fontos, ui. javít az ételek megjelenésén, ízén, állagán, vagy tartósítja, feldolgozhatóbbá teszi az ételt, azonban e vegyületek egy része kifejezetten káros. A napi étrendben szereplő élelem mintegy 100 000 vegyületéből mindössze 300 tápanyag, és ebből 45 eszenciális.
A makrotápanyagok közül a szénhidrátok és fehérjék grammja 4 kalóriányi, a zsíroké 9 kalóriányi energiát szolgáltat. A kortól, nemtől és fizikai aktivitástól függő napi energiaigény 1000 és 4000 kalória között változik. A tapasztalat szerint pl. egy ülő munkát végző nő, egy kisgyermek, vagy egy idősebb felnőtt napi energiaigénye kb. 1600 kalória. Ez az érték kb. 2000 kalória nagyobb gyermekeknél, aktív, felnőtt nőknél, ülő munkát végző férfiak esetében. Kamasz fiúk, fiatal férfiak energiaigénye mintegy 2400 kalória. Ennél is több lehet igen nehéz fizikai munkát végző férfiaknál. A helyes arány, ha az összes kalória 55%-a szénhidrátból, 30%-a zsírokból, a fennmaradó 15% pedig fehérjékből származik. Említettem, hogy a makrotápanyagok közé sorolunk néhány ásványi anyagot is. Ezek a kálcium, foszfor, nátrium, klorid, nitrát, magnézium. Napi szükségletük változó, de 1-2 grammnyi menynyiség. A víz szintén makrotápanyag, az egész napi táplálékbevitel kb. 2,5 liter fogyasztását igényli. A napi folyadékmennyiség bevitelére különösen figyelni kell idősebb korban és kisgyermekkorban. Időskorban a folyadékfelvételt szabályozó agyi központok működése nem tökéletes. Adott esetben a szomjúságérzés nem működik, ezért nem vesz magához elég folyadékot az idős ember.
A vitaminok lehetnek vízoldékonyak (B-, C-vitaminok), és zsíroldékonyak (A-, D-, E-, K-vitaminok). Eszenciális nyomelemek a vas, cink, réz, szelén, jodid, fluorid. Nagy mennyiségben minden nyomelem mérgező (ezért hívjuk őket így, hiszen csak kis mennyiségben szükségesek), de hiányuk mindenképpen káros. Vitaminokat és nyomelemeket tablettás formában bevinni általában nem szükséges, hiszen változatos táplálkozás esetén az egészséges szervezetbe megfelelő mennyiség jut. Vannak mégis olyan esetek és megfontolások, amikor szükség lehet a gyógyszertárban kapható készítményekre (pl. csecsemőkor, időskor, terhesség és szoptatás időszakában, bizonyos betegségek esetén). Nagyon lényeges hangsúlyozni, hogy ilyen készítményeket csak orvos javaslatára kezdjünk el szedni, és az előírt adagban! A vitaminok és nyomelemek szedésének ugyanis súlyos következményei is lehetnek.
Akkor most hogyan tudunk egészségesen táplálkozni?
Elég jól használható a következő ajánlás, mely 4 fő élelmiszercsoportot határoz meg: 1. tejtermékek; 2. hústermékek és fehérjedús zöldségek; 3. gabona- és kenyérfélék; 4. zöldségek és gyümölcsök. Ezeket a csoportokat az ún. táplálkozási piramisban helyezi el az ajánlás (lásd az ábrát). Az alapelv, hogy olyan irányvonal álljon rendelkezésre, melyet figyelembe véve a napi táplálkozás úgy alakítható, hogy a szükséges tápanyagok felvétele mellett csökkenthető legyen a rákbetegség, a magas vérnyomás, az ütőerek és koszorúerek betegségeinek kockázata, valamint az agyi érbetegségek kockázata is. Az ajánlásban a napi adag változó, figyelembe véve az adott egyén napi energiaigényét (1600–2400 kalória között). Pl. egy napi 1600 kalóriát felhasználó egyén 6 adagot ehet a kenyércsoportból, 3 adagot a zöldségcsoportból, míg ez napi 2400 kalória bevitele esetén 10 adag a kenyércsoportból és 5 adag a zöldségcsoportból.
Csak néhány mondatban említem meg, hogy a szigorú vegetáriánus étrend nem felel meg az egészséges táplálkozás feltételeinek, ui. táplálkozási hiánybetegségek alakulhatnak ki. A legtöbb vegetáriánus azonban lakto-ovo-vegetáriánus (tojás és tejtermékek fogyasztása megengedett). Az ilyen étrend csak a vashiány kialakulása szempontjából kockázatos. Ha a vasbevitelről gondoskodnak, akkor ez a forma nem veszélyes. Sőt, bizonyos megfigyelések szerint a lakto-ovo-vegetáriánusok általában tovább élnek, és kisebb náluk az idült betegségek kialakulásának valószínűsége, mint azoknál, akik húst is esznek. Az is igaz, hogy ezek az emberek általában nem dohányoznak, nem fogyasztanak alkoholt, és többet mozognak, amely tényezők szintén javítják az egészségi állapotot. Azonban legyünk óvatosak, ha ezen étrend kapcsolódik valamilyen nem keresztyén vallással vagy tévtannal (tehát olyan szellemi alapokra helyezett, mely nem biblikus)!
Vannak divatos szigorú diéták, melyek súlyvesztést garantálnak, ezek általában a táplálkozás szempontjából hibásak: komoly betegségeket, akár halált is okozhat gyakorlásuk. Sajnos még említést kell tenni az alkoholizmusról, mely nagyon gyakori, és pszichés, szociális hatásai mellett az egész szervezetet érinti, különös tekintettel a tápláltsági állapotra. Ráadásul az életvitelt oly mértékben károsítja az alkohol, hogy a szükséges táplálkozás is háttérbe szorul. A túltápláltság és elhízás is egyre nagyobb egészségügyi és társadalmi probléma, ezért is fontos, hogy tudjuk, mit és mennyit együnk. Az ismertetett piramis csúcsán az van, amiből a legkevesebbre van szükségünk: édességek, zsírok. Ne feledkezzünk meg erről!

Az itt megfogalmazottak csak gondolatébresztést szolgálhattak. Jó lenne, ha átgondolnánk étkezési szokásainkat, és törekednénk arra, hogy ezen a téren is bölcsek lehessünk. Mert a Szentlélek templomát nem szabad rombolnunk!

Egy ilyen alapvető kérdésben, mint az étkezés, miért
kellene
különb-
séget
tennünk
hívő és
nem hívő
között?


Most a feleségemre gondolok...

Mihály Sándor 28 éves, a Semmelweis Egyetem okleveles ápoló szakán végzett. Ápol, zenél, koordinál, tanít. Életét, munkáját és VII. kerületi társasházi
lakását feleségével, Mártával osztja meg.

Más ember vagy, mint évekkel ezelőtt?

Hallottam egy dalszöveget: az van benne, hogy a személyiségemet nem vesztettem el, de a bűnöket szélnek eresztettem. Körülbelül ez jellemző rám abban a vonatkozásban, hogy öntudatos természetű és szókimondó ember vagyok. Ez mindig is igaz volt rám, főleg a megtérésem előtt. Nem a személyiségem változott meg a megtérésemmel, hanem a kötődésem és a viszonyítási alapom. Éppen ezért ez a magabiztosság követelte meg, hogy kialakítsak egy magabiztos világképet, ami annak idején a materialista világkép volt. Nem volt ennek tudatos megfogalmazása bennem, egyszerűen ragaszkodtam hozzá. Pusztán azért, hogy a magabiztosság megmaradjon, és ezáltal kizökkenthetetlen legyek ebből az állásból. Ma már azt mondom, hogy Isten kegyelme csodálatos, ahogy ezeket a butaságokat össze tudja törni, és csodálatos az is, amilyen módszereket tud kitalálni ennek a véghezvitelére. Most a feleségemre gondolok, mert Márta olyan kitartóan mellettem volt ebben a vádló időszakban, amikor én ragaszkodtam a semmihez, s gyakran bántó kérdéseket tettem föl, vagy bántó módon nyilatkoztam, de ő egyszerűen rendíthetetlenül Isten mellett volt és mellettem is. Voltak döntési helyzetek kettőnk életében, és ezek nem is igazán illeszkedtek abba a világképbe, amit én vallottam, mégis zökkenőmentesen, gondolkodás nélkül föl tudtam vállalni azokat az apró kis lépcsőfokokat, amelyek végül is Isten kegyelméből megtérésre vezettek el.

Miért döntöttél úgy, hogy baptistaként szolgálod Istent?

Nyilvánvaló, hogy Márta miatt került a figyelmem középpontjába ez az egyház és ez a közösség. Főleg a közösség, hiszen a baptista egyházon belül igen komoly változatosságok vannak gyülekezet és gyülekezet között. A már említett négy év alatt próbáltam nyitott szemmel, nyitott füllel járni, és megismerni más közösségek hitvallását is, és azt gondolom, hogy itt a baptista közösségen és a cinkotai gyülekezeten belül nagyon jó lehetőségek vannak arra, hogy a legőszintébb és a leghitelesebb módon tudjuk követni a Biblia útmutatásait. Ez a legfontosabb. Baptistaként szabad vagyok, és nagyon jó baptistának lenni.

Mivel keresed a kenyeredet?

Transzplantációs koordinátor a munkám, ami azt jelenti, hogy egy közhasznú társaságnál dolgozom, feladatom pedig a szervkivételi riadók szervezése. Az intenzív osztályokról agyhalott donorokat jelentenek nekünk, az én feladatom a donorjelentéstől a szervkivételig tartó folyamat összefogó szervezése. Ennek logisztikai, szakmai és jogi jelentősége van.

A szívátültetéseknek lelki értelemben is híve vagy?

Természetesen. Keresztyén társadalmunkra jellemző, hogy a szívet a lélek központjának tekintjük. Laikusok egyébként gyakran azt gondolják, hogy a szívátültetés a legbonyolultabb átültetés, nos, szakmai szempontból nem így van, de én is tudok nem szakmai módon gondolkodni néhanapján... A saját életemben is a legfontosabbnak tartom ezt a változást, így hát feladatomnak érzem, hogy ebben a fajta „szervátültetésben” Isten munkatársa legyek. Keresem ezeknek a lehetőségeit.
Kérdezett: Fábián Sándor


„Szeretnénk a mamát berakni valahova...”

Idős hozzátartozó gondozása

Kutatók megfigyelték, hogy a fiatalabb korosztály tagjai általában sztereotípiákban gondolkodnak az idősekről. Azaz sokkal inkább a rájuk jellemző közös tulajdonságok alapján ítélik meg őket, mintsem az egyéni vonásokról. Ilyen sztereotípia például, hogy az öregek általában gyengék, betegesek. Tipikus eset, mikor a szokásosnál jóval hangosabban szólítunk meg egy időst, eleve feltételezve, hogy nagyot hall. Másik jellemző példa, hogy a tevékenykedő nyugdíjast folyton pihenésre, önmaga kímélésére akarjuk rávenni. Ez azért bántó, mert az idősek épp ellenkező módon látják önmagukat: a legtöbben, ha tisztában is vannak életkorukkal, nem érzik magukat öregnek, és arra vágynak, hogy a személyes értékeik alapján fogadják el és szeressék őket.

A hívő családok is esetenként nehéz döntési helyzetbe kerülnek. Ki vállalja az önellátását elveszített családtag gondozását? Hogyan kell átszervezni a családi munkamegosztást? A többiek milyen módon tudnak hozzájárulni a közös teherviseléshez? – Már csak ezért is fontos lenne, hogy a már felnőtt testvérek, akik elsősorban a saját gyermekeikért éreznek felelősséget, és sokszor földrajzilag is távol élnek egymástól, ne szakadjanak el teljesen. Hogy legalább ezeket a fontos döntéseket közösen tudják meghozni.
A közös döntéshez hozzátartozik – sőt mindenekelőtt való – az érintett idős családtag kívánsága. Elszomorít, amikor azzal állít be valaki az irodámba, hogy „szeretnénk a mamát berakni valahova”. Amikor pedig visszakérdezek: „Ő mit szól hozzá?”, kiderül, hogy még csak meg sem említették neki, mit forgatnak a fejükben. Szép ellenpélda a bibliai Dávid, aki saját udvarában akarta biztonságba helyezni az öreg Barzillajt, de végül is – tiszteletben tartva idős barátja akaratát – hagyta, hogy megszokott környezetében töltse el élete utolsó szakaszát (2Sám 19,32–40).
Nemrég egy szellemileg erősen leépült nénit vettünk fel az idősek otthonába. Kiderült, hogy szinte alig lát. Rég el kellett volna végezni rajta egy szürkehályogműtétet. A látásromlás miatt teljesen beszűkült számára az élettér. Valószínű, hogy ez is hozzájárult gyors leépüléséhez. Amikor megkérdeztük a hozzátartozókat, hogy miért nem vitték jóval korábban szemorvoshoz, ez volt a válasz: „Ilyen öregen minek vittük volna?” – Ez a család helyesen gondolta, hogy az idős néni esetében a szellemi leépülés valószínűleg elkerülhetetlen. Nem jól gondolta viszont, hogy azért romlik a látása, mert öreg, és így semmit sem tehet az adott helyzetben. Meglehet, azt sem tudták, kihez forduljanak segítségért, vagy legalább jó tanácsért.
Naóminak megadatott, hogy unokái körében tölthesse el idős napjait (Ruth 4,14–17). Talán nincs is nagyobb áldás ennél egy nagyszülő számára. Meggyőződésem azonban, hogy az áldás nem csak a nagyszülőé, hanem az egész családé, amelyik úgy dönt, vállalja az idős családtag gondozását. Újra hangsúlyozom a döntés szót. Nem jó ugyanis, ha a gondviselő úgy érzi, csak úgy „rámaradt” ez a feladat. Ha fogytán az erő, türelem, sokat segíthet: „Én vállaltam!” „Ez az én hivatásom!” Ugyan ki számíthatna felülről jövő erőutánpótlásra, meg türelem-utánpótlásra, ha nem az, aki magát a hivatást is felülről kapta?
M. Kovács László

Ha valaki idős hozzátartozót gondoz, tudnia kell:

1. Mi az, ami emberileg elkerülhetetlen, megváltoztathatatlan, ezért nem érdemes ellene küzdeni?
2. Mi az, amit megtehetek és meg is kell tennem?
3. Mi az, amiben segítségre számíthatok?


A filmekben mindenki szépen hal meg

Opauszki György a Kiskőrösi Baptista Szeretetház gondnoka immár hét esztendeje. Négygyermekes családapa, emellett jelenleg a Wesley János főiskolán tanul szociális munkás szakon. A munkája során felgyülemlett tapasztalatokról, az idősek jelenkori helyzetéről kérdezem a gondnoklakás kertjében ülve.

Mik a beköltöző lakók örömei, feszültségei?
Az egyik legnagyobb öröm a társaság, noha szinte teljesen egy korosztályra korlátozódik. A másikat némelyek úgy fogalmazzák meg, hogy „hiszen itt mindennap az Úr házában vagyunk!” Az időseknek már nem sok kell a boldogsághoz: legyen nyugalom, béke, és ha emellett látnak egy mosolygó nővért vagy beszaladó gyermeket, kapnak egy kedves szót, már szép a napjuk.

Mik az időskor sajátosságai a lelki élet, a hívőség vonatkozásában?
Mint az előbb említettem, az időskor rendkívül sok feszültséget hordoz önmagában, de az ezek elleplezésére jutó energia egyre kevesebb, alacsonyabb az önkontroll szintje, így kijön az emberből mindaz, ami egy életen át rejtve volt még talán őelőle is. Éppen ezért nem csak az a kérdés magunk felé, hogy mi látszik belőlünk fiatalon vagy középkorúként, hanem hogy mi van bennünk igazán. Általában igaz az a megállapítás, hogy amilyen az ember ifjúkorában, olyan lesz időskorban is, tulajdonságai inkább szélsőségesednek, pozitív és negatív irányba egyaránt. Aztán ezekhez társulnak a fizikai és szellemi leépülés okozta egyéb problémák.

Mi a tapasztalatod a végnapokkal kapcsolatban?
Sok tanulságot lehet levonni emberek elköltözéséből: nem véletlenül mondja az Írás, hogy „nézzétek meg életük végét”. Akiről lehetett tudni, hogy a hitét ha harcosan is vagy el-elesve, de végig megtartotta és megélte, az ha nem is küzdelmek nélkül, de békességben ment el a minden élők útján. Egyszer egy nagyon kedves testvérnő került be a Szeretetházba, de agylágyulás érte utol hamar, és kulturált emberhez méltatlan, szörnyű dolgokat művelt, az önkontrollját elvesztette, de a tekintetéből, kisugárzásából mégsem tűnt el a tisztaság, a jóindulat, az megmaradt egészségesnek. Egy másik testvér nemrég halt meg súlyos betegség, nagy fájdalmak után. A testvérek naponta jártak hozzá imádkozni, mivel kérte, hogy támogassák a kísértésekkel vívott harc közepette. Végül békességgel, megnyugodva ment el. Aki pedig istentelenül élt, nagyon-nagyon szörnyű kínok között halt meg. Volt például egy bácsi, egykori rendőrtiszt, aki több mint egy hónapig zihálva haldoklott, egyszerűen képtelen volt meghalni.

Érdekes, a filmekben mindenki szépen hal meg az ágyban.
Az életben sokszor nem így van. Volt például egy testvérnő, aki nagyon nehéz természetű volt, ittléte alatt sokak életét megnehezítette, az ő elmenetele is agónia, kemény haláltusa volt. Mivel az állapot ilyenkor már legtöbbször tudattalan, inkább a hánykolódás fejezi ki a nyugtalanságot. És vannak, akik hihetetlen békességgel távoznak: a nővérek mondják, hogy aki elesései ellenére is hitben élt, aki az Úrban ment el, szép halott volt, mint aki most már tényleg megpihen Teremtőjénél, míg a többi halott arca feldúlt, nyugtalan. Természetesen nem lehetséges, és nem is tisztünk megállapítani, hogy kit fogadott magához az Úr, és kit nem. Különben még így is nagyon nehéz elengedni őket.

Hogyan élik meg mindezt a hozzátartozók?
Vannak, akik szinte lökik befele az időset az intézménybe, mások meg sírva marasztalják. Egyre többen választják önként a beköltözést, hogy „ne legyenek senki nyakán teher”, vagy egyszerűen a kényelmesebb élet miatt, hiszen itt gyakorlatilag semmire sincs gondjuk. Vannak, akikhez mindennap jön látogató, másnak csak a hagyatéki tárgyalására jönnek el a rokonok. És van, aki elmarja a vendégeit, egy élő lelkiismeretfurdalás mindenki számára. Ezért hát nagyon nagy a felelősségünk, hogy milyen családi atmoszférát alakítunk ki a saját házunk táján, és még inkább, hogy mi magunk milyen emberekké válunk eközben.
Boros Dávid


A halál kapujáig

A halottól való elbúcsúzás:

Az élet legnagyobb kérdése a halál. Aki megszületett, annak meg is kell halnia. Noha ezt az alapvető tényt mindenki tudja, abban nagyon különbözünk, hogyan fogadjuk szeretteink halálát, és hogyan készülünk a saját halálunkra. E kettő nagyon összefügg. Az készül a leghelyesebben saját elköltözésére, aki megtanulja halálba kísérni szeretteit. Napjainkban az emberek nagyobb része kórházban hal meg, életmentő kórházi felszerelések, orvosok, nővérek és betegek közt. A hozzátartozók nyilván a legjobbat akarják szerettüknek, amikor kórházba viszik. Ám a halálhoz közeledők nagy része kimondva vagy kimondatlanul szívesebben maradna otthon, szerettei közelében. A mai élettempóban úgy tűnik, hogy a hozzátartozóknak is jobb, ha szakemberek végzik az utolsó tennivalókat. Pedig szükségünk lenne arra a tapasztalatra, amit távozó szeretteink életének utolsó szakaszában szerezhetünk. Különösen hitben élt szeretteink halálos ágyánál szerezhetünk olyan ismereteket, amelyek bennünket is előkészíthetnek arra, hogy Isten akaratában megnyugodva, Istennel és emberrel kibékülve távozhassunk majd e földi létből.
Hogyan kísérhetjük helyesen utolsó földi útján szerettünket? Nem arra gondolok most, amikor lehajtott fejjel, könnyes szemmel ballagunk a halottaskocsi után. Itt már csak a kihűlt „porhüvelyt” kísérjük, amely érzéketlen könnyre, gyászra, részvétnyilvánításra. De néhány héttel, nappal korábban még nagyon sokat jelenthet számára a szeretetteljes együttlét otthon vagy kórházban egyaránt. A kísérő alárendelt viszonyban van a kísért személlyel szemben. Így van ez vendégek kíséreténél, vagy szólóének kíséreténél is. Így kellene ennek lenni a halál kapujáig való kíséretnél is. Nem az a fontos, hogy a kísérő mit akar, hanem hogy szolgálja az eltávozót utolsó kívánságainak teljesítésével. Testi jellegű igényeit (étel, ital) könynyen és szívesen megadjuk. A legtöbb esetben kérdezni sem kell, hogy mit adjunk, mert tudjuk, melyek kedvenc ételei, italai. De vajon ismerjük-e lelki igényeit? Vagyunk-e olyan jó lelki kapcsolatban, hogy ezekre is odafigyeljünk? Vagy azt gondoljuk, hogy erre való a lelkipásztor? Valóban a lelkipásztor hívatásához is hozzátartozik, hogy megjelenjen a beteg, haldokló ágyánál, de ő nincs állandóan mellette. Evangéliumi hitünk szerint hívő családtagoktól is elvárható, hogy lelki beszélgetést folytassanak, énekeljenek és imádkozzanak a földi útja vége felé közeledővel. Ám nagyon fontos, hogy ezt ne erőltessük, csak a lehetőségét kínáljuk fel tapintatosan. Ne akarjunk bűnvallást kierőszakolni, de ha a meglévő jó lelki kapcsolat folytán ennek tanúi lehetünk, hallgassuk tisztelettel, biztassuk, hogy a megvallott, megbánt bűnöket Isten megbocsátja, s a hallottakat tekintsük „gyónási titoknak”! A haldokló érintése, simogatása, puszilgatása nem helytelen, ha előzőleg is ilyen kapcsolatban voltak (szemben a halottal, akinek már egyébként is csak annyit ér, mint „halottnak a csók”), de semmilyen módon ne éljünk vissza kiszolgáltatott helyzetével!
Miről beszélgessünk (és miről ne) az elköltözővel? Amiről ő szeretne. Néha csak egy-egy pillantás árulkodik arról, hogy miről szeretne beszélni, és miről nem. Sokféle gondolat foglalkoztathatja, és nem biztos, hogy mindet meg akarja osztani velünk. Amit mond, hallgassuk figyelemmel, amit kérdez, arra válaszoljunk őszintén, de tapintattal! Szabad felemlegetni a múlt szép emlékeit, és szabad beszélni a jövőről, keresztyén reménységünkről. Ha alszik, ha kómában van, vagy látszólag öntudatlan, akkor se mondjunk mást, mintha éber és öntudatos állapotban lenne! Nem azért, mert a klinikai halál állapotából visszatérők beszámolóiból kiderül, hogy láttak, hallottak olyan dolgokat, amikről a hozzátartozók azt hitték, hogy nem látták és nem hallották, hanem azért, mert a hívő ember egyébként sem mond olyat valakinek a háta mögött, amit nem mondana jelenlétében.
A halálba való kísérésnél nincs szükség külön búcsúra, ha folyamatosan kapcsolatban vagyunk, hisz egész együttlétünk ünnepélyes búcsúzás. Az elköltöző érzi, hogy mellette vagyunk, és mindaddig mellette maradunk, amíg lehet. A keresztyén reménységgel élőknek egyébként sincs szükségük érzelgős, drámai búcsúzásra, mert ez ellene mondana hitünknek, és nehezebbé tenné az elköltöző helyzetét is. De köszönjük meg neki, amit kaptunk tőle, mondjuk el, hogy milyen sokat jelentett és jelent most is számunkra! Most még úgy is elköszönhetünk: Az Úr legyen veled, aki akkor is veled lesz, amikor én már nem segíthetek! A temetésen az evangéliumi hívő nem beszél a halotthoz. Szónokilag ugyan nagyon hatásos lehet megszólítani az elköltözöttet, de bibliai hitünk alapján ez már a spiritizmus körébe tartozó cselekmény lenne, hiszen csak a teste van jelen, amely nem ért, nem hall, a lelket pedig nem idézgetjük.
Nemeshegyi Zoltán


Döntés

Hitetlen családban nőttem fel, értelmiségi szülők gyermekeként. Szüleim elváltak,
 édesanyámmal éltem. Gimnazista éveimben szembesültem azzal a felismeréssel,
hogy tulajdonképpen a szüleimnek nem kellett volna megházasodniuk, hiszen
sohasem szerették egymást, de akkor ki vagyok én? Bizonyítani akartam
a világnak, hogy én is vagyok valaki! Főiskolás éveim alatt ismertem meg az Urat.
Belevetettem magam a munkámba, jelentkeztem a Budapesti Műszaki Egyetemre, hogy a főiskolai diplomámat kiegészítsem egyetemire. Minden területen a legjobbat akartam
elérni. Feleségemmel megterveztük az életünket. Építünk egy kis házat,
én az egyetemen dolgozom, sokat leszek a családommal, nagyokat nyaralunk,
szolgálunk egy gyülekezetben, egy kényelmes, békés életet alakítottunk ki magunknak.


Életem harmadik legfontosabb 
döntése volt...

1995. november elején egyszer csak elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy lelkipásztor legyek. Észrevétlenül jött. Egy darabig nem foglalkoztam komolyan a dologgal, de azután egyre kevésbé tudtam félrerakni. Három hét telt bele, miután el tudtam mondani feleségemnek, majd legjobb barátomnak.
A legfőbb „baj” az volt, hogy én örömmel gondoltam a lelkipásztorságra. Éreztem az elhívást – de nem tudtam eldönteni, hogy Istentől van az érzés, vagy tőlem.
A legnehezebb az volt, hogy tudtam, ha lelkipásztor leszek, fel kell adnom az elképzelt, berendezett kis életemet. Isten kezébe kell tennem minden tervemet, elképzelésemet, a jövőmet. Valahogy együtt volt fontos számomra az elhívás és a saját terveim. A szívemben ki tudtam mondani Istennek az igent, de hogy ez mit jelent, azt nem tudtam felmérni. Mindez amellett szólt, hogy Isten hív engem.
Mindez kevés volt, mert ebben a dologban nagyon egyértelműen kellett látnom, hiszen csak emberi jó szándékból lelkipásztornak lenni nagy meggondolatlanság és hiábavalóság lenne. Rájöttem, hogy lehet gondolkodni az emberi tényezőkön, mert ezeken keresztül vezethet Isten, de egyedüli érvként felhozni őket nem szabad, mindenképpen kell egyértelmű elhívás Istentől, és az emberi érvek ezt megerősíthetik, mármint azt, hogy én valóban jól értem Isten akaratát.
1996. február 6-án kaptam meg a választ egy távoli ismerősömön keresztül. Ő nem tudott semmit az én helyzetemről. Egy igét olvasott fel egy alkalommal:
„Amikor mindez megtörtént, Pál elhatározta a Lélek által, hogy Macedóniát és Akháját bejárva Jeruzsálembe megy. Így szólt: ’Miután ott már voltam, Rómát is meg kell látnom.’” (ApCsel 19,21)
Ismerősöm arról beszélt, hogy Pál elhatározása ott akkor emberileg nézve elég valószínűtlen lehetett, hiszen Jeruzsálem Efezustól legalább ezer, Róma Jeruzsálemtől legalább kétezer kilométerre van. De Pál nem nézve az emberi tényezőket a Léleknek engedve hozta meg elhatározását. Miután ismerősünk ezeket elmondta, elkezdtünk imádkozni. Csodálkozásunk tovább fokozódott, sőt úgy is mondhatnám, hogy „leesett az állunk”, ugyanis azért imádkozott, hogy mi is hozzuk meg azt a döntést, amiben vagyunk, a Lélek által.
Meghoztuk! Mivel mind feleségemnek, mind nekem teljesen egyértelmű volt, hogy ez az Úr válasza vívódásunkra, nem tétováztunk, hanem rögtön döntöttünk. Mivel hitben biztos voltam az elhívásban, másnap elmondtam a főnökömnek, hogy Isten elhívott lelkipásztornak, és felajánlottam lemondásomat. Válasza az volt, hogy amíg nem realizálódik a dolog, maradhatok.
Négy év múlva, 2000 májusában avattak lelkipásztorrá Sopronban, azóta itt végzem szolgálatomat.
Varga László Ottó


Szerinted van ilyen?!

Megtérésed után bizonyára te is intenzívebben kezdted olvasni és tanulmányozni a Bibliát, mint azelőtt, s füled kihegyeződött a te lelki életedet is érintő kérdésekre. Tapasztalatomból jól tudom, hogy folyamatosan sok-sok, egyre komplikáltabb kérdés fogalmazódik meg a gondolataidban, amint a hit útján elindulsz. Nem kell sok idő ahhoz, hogy rábukkanj például a következő két igeversre:

„Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha!” (2Pt 1,10)
„Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.” (1Jn 3,9)

Különösen újjászületésed kezdeti időszakában felfoghatatlan, friss élmény a krisztusi bűnbocsánat ajándéka. Ekkor a korábbi, romlott életed sötétsége és új, megtisztított ruhád ragyogása között szokatlanul hatalmas a kontraszt. Az Úrhoz kötő első szeretet kezdeti hevében szinte úgy érzed, lehetetlen, hogy bármikor is bűneiddel újból megbántsd Megváltódat, akinek kereszthalál-áldozatát csak nemrég értetted meg és fogadtad el könnyek között. Úgy van ez, mint amikor szerelmes leszel, s az egymásra találás leírhatatlan boldogságában el sem tudod képzelni, hogy mindig rád mosolygó kedveseddel valaha is problémáid vagy nézeteltéréseid adódhatnak – ilyenkor mintha egy láthatatlan kerítés védelmezné örökre kapcsolatotokat, ezért a lehetséges veszélyekkel, kísértésekkel nem is számolsz. Érthető.
A Biblia realitása azonban eléd hoz olyan személyeket, mint Ádám, Éva, Dávid király és Péter apostol, akik gyengeségükben mind megrontották az Istennel fennálló jó kapcsolatukat. S ha a magad életébe mélyen belenézel?...
Mindezek fényében szerinted van ilyen, mint amiről a fenti két igevers beszél? Igaznak kell lennie, hisz az Ige nem állít valótlant! De hogyan maradhat igaz ennyi esendő (keresztyén) ember életében?
A jánosi mondat két ellentétes természetet említ: az Isten magját, azaz természetét képviselőt, s azt folyamatosan kibontakoztatót, valamint a bűnt (folyamatosan) cselekvőt, azaz a bűn állapotában élőt. Az egyik a megszentelődés útján halad, a másik a kárhozatén. A tágabb szakasz egyrészt az ördög munkáiról, másrészt Isten Fia munkájáról beszél. Nem arról van szó, hogy a bűn meg sem környékezi a hívőt, hanem arról, hogy „senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti...” (Mt 6,24)
A másik idézett igevers már több fejtörést okoz: úgy tűnik, mintha az alkalmi „véletlenszerű” megbotlás is teljesen kiküszöbölhető lenne. A hangsúly e gondolatmenetben azon van inkább, hogy „igyekezzetek”, azaz ami (csak) rajtatok áll, azt teljes szorgalommal tegyétek meg. A megelőző versekben nyilvánvaló, hogy az elhívás és kiválasztás Isten hatalmába tartozik, te nem szerezheted meg magadnak. Viszont tudsz rá vigyázni, sőt feladatod, hogy „őrizd meg a rád bízott kincset!” (1Tim 6,20). Isten szándéka egyértelmű és nem változik: üdvösségre akar vezetni téged is. Innentől már csak rajtad áll, hogy rövidlátóvá leszel, s elfeleded, hogy régi bűneidből megtisztultál (2Pt 1,9), vagy naponta céltudatosan építed az Úrral való kapcsolatodat. (10. v.) Van ilyen, hogy nem inogsz meg hitedben? Adjon neked erőt és kitartást a Megváltó, hogy a 11. vers öröméig is elérkezz!
Várady Endre


Hivatás: „Tűzoltó leszel s katona!”

Valószínűleg gyermekkorunkban mindannyiunknak voltak álmai arról, hogy milyen hivatást szeretnénk betölteni az életben. Voltak talán közöttünk olyanok, akik űrhajósok szerettünk volna lenni, akik távoli galaxisokat fedeznek fel, vagy orvosok, akik emberek életét mentik majd meg. De aztán a megélhetésért folytatott harc feledtette álmainkat. Pályaválasztáskor szüleink, tanáraink, barátaink jó tanácsokkal irányítottak minket a sikerpályák felé, vagy hűtötték le vágyainkat azzal, hogy „te úgysem vagy képes rá”. Menedzserek vagy alkalmazottak lettünk, akik mindennap ugyanakkor kezdik munkájukat, belekényszerítve egy véget nem érő mókuskerékbe. Esténként fáradtan esünk a tévé elé, hogy a sztárok helyettünk álmodozzanak egy izgalmas, értelmes életről. De törvényszerű ez a folyamat? Csak kivételes embereknek – lelkészeknek, orvosoknak, egyes pedagógusoknak – adatik meg, hogy hivatásuk legyen ebben a világban? Úgy gondolom, nem.
Középiskolába szüleim műszaki pályára küldtek, mondván, azzal biztos el tudok majd helyezkedni. Engem azonban legkevésbé sem érdekeltek az áramkörök. Megtanultam, mert muszáj volt, de szívem mélyén az élet nagy kérdései foglalkoztattak. Elektrotechnika-órákon Schoppenhauert olvastam a pad alatt. Filozófus szerettem volna lenni, aki nagy igazságokat kutat. Nem lettem filozófus, viszont hamarosan lelkipásztor leszek, aki nem az emberi, hanem az isteni bölcsességet kutatja. Álmom beteljesült, kitartónak kellett lennem, de megérte.
És mi van veletek? Hiszem, hogy Istennek mindannyiunkkal van egy személyre szabott terve, akarata – egy jó, neki tetsző és tökéletes (Róm 12,2). Ha keresitek, ha teljes szívvel folyamodtok hozzá, meg fogjátok találni hivatásotokat (Jer 29,11–13). Nem egy hiábavaló, üres, jelentés nélküli életre hívott el bennünket, hanem egy tartalmas szolgálatra. Mindannyian Krisztus szolgái, Isten titkainak sáfárai vagyunk – nemcsak a misszionáriusok és a lelkészek. Lehet, hogy kőműves, asztalos, informatikus vagy fizikus leszel, de bárhol is dolgozz, úgy végezd munkádat, hogy mindezt Istennek teszed! „...ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat! Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek, úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget!” (Kol 3,22–23) Ha ez az ige van előttünk minden egyes napunkon, akkor munkánk, feladataink hivatásunkká válnak. Felfedezed, hogy más célja is van tevékenységeidnek, mint a pénzszerzés, és így megtalálod életed értelmét, keresztényi hivatásodat. Szabaddá válsz a hálaadásra, a bizonyságtételre, örömmel teszed feladatod. A pénz, a munkahelyed nem válik bálványoddá, rabszolgatartóddá, nem hanyagolod el egyéb fontosabb dolgaidat sem, mint a barátaid, családod, gyülekezeted.
Kívánom, hogy te is megtaláld igazi hivatásodat, talán nem is kell messzire menned érte!
Merényi Zoltán


 A   természetesség és a képmutatás (Előnyök és hátrányok)

A biblikus válaszon nem sokat kellene gondolkodnunk, ha a képmutatás lelki haszna felől érdeklődne valaki. Sok igét, bibliai példát tudnánk mondani arra vonatkozóan, hogy miért ne legyen senki képmutató, aki a mennyek országába akar bejutni, és hogy az ilyen típusú viselkedés utálatos Isten előtt. Őt nem lehet becsapni az álszent, mást mutató viselkedéssel, mert ismeri a szív gondolatát. Szinte automatikus az a következtetés, hogy ha Isten a képmutató magatartást elveti, akkor mindenkor, mindenben az őszinteség az, ami kedves előtte. De biztos, hogy ha valaki őszintén, természetesen azt adja, ami valóságosan benne lakik, akkor az kedves lesz előtte? Érdemes egy pillanatra elgondolkozni: ha egy viselkedés bűnös, akkor a vele szemben álló magatartás minden esetben üdvös? Ha például valakivel szemben neheztelés, netalán gyűlölet lenne a szívben, s azt a képmutató viselkedés helyett őszintén kimutatja valaki, az lenne a dicséretre méltó az Úr előtt? Ahogyan nyilvánvaló a bibliai válasz a képmutatásra vonatkozóan, ugyanúgy nyilvánvaló a helytelenítő válasz e példában is! Sem a képmutatás, sem az őszinteség nem segít. De segít a bűnbánat, a megtérés, a Biblia eligazító szavának őszinte cselekvése.
Miért képmutató mégis az ember, ha e magatartás kárára van Isten ítélőszéke előtt?! Mert az ember természete szerint nem számol automatikusan Isten tetszésével vagy rosszallásával. Még ha elméletben tud is róla, a közeli, közelebbi haszon reménye, vagy a kár elhárítása erősebb impulzus a viselkedés meghatározására. Ha az az elsődleges, hogy az emberek véleménye pozitív legyen, akkor e pozitív vélemény elérése érdekében kevesebb fáradozásba kerül csak a külsőt változtatni, mint a belsőt is. Az emberek felé pedig ez is elég. A természetesség lehetősége ugyanígy könnyebb utat kínál. Nem kell változni. Elég csak arra törekedni, hogy a külső és a belső összhangban legyen, de nem lényeges, hogy ez az összhang miről tanúskodik. A természetesség független ugyan mások helyeslésétől vagy rosszallásától, de éppúgy Isten helyeslésétől vagy rosszallásától is.
Mi a képmutatás előnye? Könnyebben elvezet az elismeréshez, mások dicséretéhez, a sikerhez. A képmutatónak nem kell önmagát valóságosan vizsgálnia, csak az elképzelt szereppel való összhangra kell törekednie.
Mi a természetesség előnye? Az e szerint viselkedőnek nem kell foglalkozni semmilyen külső kontrollal, elég, ha csak önmagára figyel. Végül is mind a két lehetőség felkínálja a megelégedettség érzetét. Egyetlen kérdés csak az, hogy milyen távlatban gondolkozunk. A mában, a holnapban, vagy az örökkévalóságban?                    
Urbán Gedeon


Égi jelek: Bemutatkozik a YES Rádió Független Keresztény Média Alapítvány

18 évvel ezelőtt néhány keresztény testvérnek azt helyezte szívére Isten, hogy készüljenek fel rádiós szolgálatra. Isten vezetését látjuk abban, hogy az alapítvány munkatársai által készített rádióműsorok 2003 októberétől szerda esténként 21 órától éjfélig a Másik Rádió FM 93,6-on (Gödöllő és vételkörzete, Budapest és Pest-megye) jelentkezhetnek. Az interneten is élőben hallgatható – sőt látható! – a műsor a www.tuloldal.hu web-oldalon. A korábbi adások az alapítvány honlapján – www.yesradio.hu – meghallgathatók.
A műsorban baptista vendégeink voltak többek között Petrik Tímea és Lados Mónika (a Doulos miszsziós hajó munkatársai), a Baptista Szeretetszolgálat vezetői, dr. Bősz Nanetta (orvos), Tóth Péter és Mészöly Adél (házassággondozók), Gerstner Kornél (chicagói tudósítónk), Pataki Ágnes és Fazekas Éva (énekes), Vészbejárat (keresztény rapegyüttes).
Kérjük, hallgasson bennünket, és ha teheti, támogassa munkánkat adományaival!

Imádkozzanak azért, hogy Isten terve valósuljon meg a rádióműsorokban, azok lelki és szellemi tartalmában, hogy elérhessük azokat, akik még nem találták meg az Úr Jézust! Reméljük, hogy az ön tetszését is megnyeri Égi jelek című műsorunk. Várjuk ötleteit, véleményét, riportalany-javaslatát, rövid bizonyságtételét, igei gondolatait honlapunkon vagy az alapítvány levélcímén: 2113 Erdőkertes, Kémény utca 7.

További információt kaphatnak a 06-30-9630-475-ös mobilszámon.
A Rádió munkatársai nevében:
 Nagy Imre
kuratóriumi elnök


Jóhír Rádió: Élő istentiszteletek az interneten – Jóhír Rádió Dunaharaszti
www.baptista.hu/dunaharaszti

A Dunaharaszti Baptista Gyülekezetből az istentiszteletek az interneten keresztül élőben hallgathatók, sőt az istentiszteletek végén beszélgetésre, kérdések feltevésére is van lehetőség.
Hogyan hallgathatjuk az istentiszteleteket?
A PalTalk rendszer biztosítja a hozzáférést. Az elérés helye: “By Language/Nationality/Other” csoport, „Magyar – Jóhír Rádió (Dunaharaszti)” szoba.
Az ingyenesen elérhető PalTalk program az internetről letölthető (www.paltalk.com; kevesebb, mint 2 MB), és egy gyors regisztráció után már használható is. A regisztrációhoz és a használatához a gyülekezet honlapján részletes leírás található.

A sugárzás ideje:
minden szerdán: 18.00–19.00-ig
minden vasárnap: 10.30–11.30-ig és 17.00–18.00-ig
havonta egyszer szombatonként az EgyKisKlub ifjúsági zenés közösségi programja: 18.00–20.00-ig
E-mail címünk: radiobaptista@pr.hu.


Valóban kérődző állat-e a nyúl?

„Tartsátok tisztátalannak a nyulat, mert kérődzik ugyan, de nem hasított körmű” (3Móz 11,6).
A kérődzőknél a gyomor négyüregű. Az állat megrágja és lenyeli a táplálékot, majd a bendőben tárolja. Innen a már emészthető táplálék az oltógyomorba, majd a bélrendszerbe jut, míg az emészthetetlen a recés gyomorban labdacsokká alakul, amit a kérődző felböfög, és újra megrág. A nyúl gyomra együregű, azonban a nyúl is kétszer emészti meg táplálékát. A szilárd táplálék végighalad az egész tápcsatornán, de az emésztés első szakaszában csak úgynevezett puha széklet, cökotróf keletkezik. Ezt az állat közvetlenül a végbeléből újra megeszi. Így az egyszer már megemésztett táplálék másodszor is a gyomrába jut. A folyamatot találóan külső kérődzésnek is nevezik. A bibliai idézet tehát egyrészről hibásnak mondható, hiszen rendszertanilag a nyúl nem kérődző, másrészt viszont a táplálék többszöri emésztésének felismeréséről tanúskodik. (Bíró Zsuzsa – National Geographic)


Karácsonyi Pályázatok

A Baptista Magazin a következő témakörökben
ír ki pályázatot:


Anagramma

Két-három egymással kapcsolatban lévő bibliai személy nevéből alkoss anagrammát! (Az anagramma a megadott szavak összes betűjét felhasználva alkot egy értelmes mondatot vagy szószerkezetet.)

Megindító történetek

Megtörtént megindító lelki és emberi történeteket írj meg legfeljebb 1000 leütés terjedelemben!

Karácsony belülről

Írd meg a karácsonyi történet valamely részletét legfeljebb 1500 leütés terjedelemben úgy, mintha te is ott lettél volna valamely szereplőként vagy tárgyként!


A legjobb pályamunkákat könyvjutalommal és a karácsonyi magazinban való megjelenéssel díjazzuk. A pályázati írások beküldési határideje: 2004. november 8.

Beküldési cím az impresszumban


Bam fölött, csöndesen

(részlet)

Tisch Ferenc verse, aki a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként vett részt Bam város megsegítésében a földrengés után

Most mondjam ki azt, mit nem értek? Minden szóval tévesszem a lényeget?
Vagy csak nézzek hallgatag lélekkel, üresen, és tegyem, mit tudok, csöndben, szótlanul?
Ha ég a ház, segíts oltani, ha már nincs remény, ülj le, és nézd szomorún! Ez sorsa talán.
Tudnék bár gondolattal szólni, lélekkel beszélni, úgy érthetőbb lennék, üres a szó, légnemű.
Gondolok imát, őszinte szívvel, tudva jól, nem nekem fáj, elképzelni tudom csupán.
Megrengett a föld, s egy pillanat alatt lebbentek el lelkek tízezrei, s vajon most ki szomorúbb?
A férj-e, ki elment, vagy a fiatal feleség, ki előttem fekszik, karján csecsemő, kérdezi, mi lesz?
...
Mi a segítség, ha nem old meg semmit, nem önáltatás csupán, csillogó légvár?
Segítenél, ők köréd gyűlnek, még kérnek, mondják, amit adsz, nem elég. Ilyenkor sírnék.
A Tanításra gondolok, elég, ha egyet befogadsz. Igyekszem belátni. Tovább rebbenünk.
Érzem a zavart, szemeket látok, köd ül bennük, mivégre a küzdelem, elvesztünk, érzik.
Mennének már, messze innen, itt csak könny, gondolt valóság, ott a gondtalan lebegés.
Vesztett remények közt álságos ígéret, ezrek hisznek s vesznek benned, szenvtelen ópium.
Hiába tiltás, hiába erély, a mélységes borzalom orvosságért kiált, romból romba dőlt életek.
Férfi, nő, fiatal, idős szeme kérdi esdve, mindenütt halott, s éppen ez fáj, a jótékony kábulat?
S én fentről csak nézem tehetetlen, szomorún, halkan a megannyi lelki nyomorultat.
Idős asszony arcát látom, hetven fölött talán, súlyosan függő, az orvos legyint, nincs remény.
Mit tehetsz itt Te, ki segíteni jöttél? Beszélnél, értenéd a nyomort, magyaráznád, hogy fáj?
Hát maradt itt bármi más Neked a jótékony csöndön s az imán kívül, hol megnyugodhatsz?

Bam felett még elmondok egy halk imát az emberekért, az élőkért, elhunytakért s a városért.
Majd csöndesen lebegve a Sivatag felé kerülök lassan, talán ma végre időtlen meséit
meghallván megnyugszik a lelkem.


Spagetti friss erdei gomba-szósszal

Hozzávalók: 25 deka vegyes erdei gomba; 2 evőkanál olívaolaj; 2 duci fokhagymagerezd; 1,5 deci száraz sherry (Sandeman vagy Tio Pepe); 3,5 deci tejszín; só és frissen őrölt fekete bors; 1 ek. apróra vágott, friss rozmaring; 20 deka spagetti
Elkészítés: A gombákat vizes törlőkendővel többször alaposan áttörlöm, és ha kell, akkor körömkefével kicsit meg is csutakolom. Papírtörlővel megszárítgatom mindet, aztán pedig vastagabb szeletekre vágom. Utána egy közepes méretű serpenyőbe belelöttyintem az olívaolajat, és gyenge lángon illatosra párolom benne fél perc alatt az összezúzott fokhagymát. Hozzászórom a gombaszeleteket, és gyengéden, néha megkeverve, fedő alatt ezeket is átpárolom. Úgy 5 perc után hozzáöntöm a sherryt, majd kicsit erősebbre csavarom a lángot, és ha felforrt, akkor jöhet bele a tejszín is. Megsózom, megborsozom, aztán lefedve jó 20 perc alatt takarék lángon puhára párolom a tejszínes gombát. Ezalatt egyrészt van idő arra, hogy a különböző erdőlakók fantasztikus aromája gyönyörű harmóniává olvadjon össze; másrészt hogy enyhén sós, lobogó forró vízben kifőzzem a spagettit. Aztán a puha, tejszínes gombához hozzákeverem az apróra vágott, friss rozmaringot, és beleforgatom a mártásba a leszűrt tésztát. 2 adag lesz belőle. (Stahl Judit – www.stahl.hu)


Egy szú  végrendelete

Egy szú beszorult a hokedli lapjába,
Ráült a szakácsnő százszor is napjába:
És jött a baj csőstül. Még a tetejébe,
Az asztalos szöget ütött a fejébe.
Néha percekig már percegni sem tudott,
Végül hát megírta e testamentumot:

A nagy hármasszekrényt,
mely koromszín, ében,
Özvegyemre hagyom, járjon feketében.
Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét,
Ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.
Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja,
A nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja.
Kerülje a drámát, bölcseleti művet,
Mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyüvet.
Lányom, aki szégyent szégyennel tetézett,
S lezabipetézett,
Kint éljen eztán
A szemétládában, kegyelemdeszkán!
Végül az anyósom.– Megérdemli nagyon;
Rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.
(Romhányi József)


A fák sóhalya (Elgondolkoztató)

A Földről naponta 50 ezer hektár erdőt tüntetünk el: kivágjuk, termőföld „nyerése” miatt lábon felgyújtjuk vagy a savas esőkkel pusztítjuk. A kivágott fák negyedéből épület lesz, felét elégetjük. Kétezer évvel ezelőtt Magyarország kétharmadát erdő borította, ma csupán területének 16%-át, azaz 1,5 millió hektárt. Erdőben Európa negyedik legszegényebb országa lettünk. Egy hektár kifejlett fenyőerdő évente 30–35 tonna lebegő port köt meg. Az ólom és egyéb mérgező anyagok felét kiszűri. Eközben 2,5 tonna oxigént termel. Egy átlagos 50 éves fa élete során már termelt 5 tonna oxigént, lehulló lombjával védte a talajt és pótolta a talaj tápanyagait, párásította a levegőt, szabályozta a vízháztartást, és számos élőlénynek nyújtott élőhelyet. Ha az ember próbálná helyettesíteni egyetlen fa életének 50 éve alatti levegőtisztítását, mikrokörnyezet-szabályozását és növényi fehérje-termelését, a munka értéke majdnem 60 millió forintot tenne ki – a kivágás utáni faanyag ára nélkül. (Könczey–S. Nagy: Zöldköznapi kalauz)
A föntiek fényében egy elgondolkoztató igevers: „Ujjongnak majd az erdő fái az Úr előtt, amikor eljön, hogy ítélkezzék a földön.” (1Krón 16,33) Végül egy biztató igevers: „De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét.” (Jer 17,7–8)